Üzenetek címkézve wifi
Itt az új iPad
márc 10th
Jobb kijelzőt, négymagos grafikus processzort kapott az Apple vadi új táblagépe. A boltok polcaira a jelenleg uralkodó iPad 2 árán érkezik, az utóbbinak pedig csökkenti a gyártó az árait.
Nagyon várta már mindenki az új készüléket, korábban mi is beszámoltunk 1-2 várható fejlesztésről, de nézzük mi is valósult meg ezek közül. Ami az elnevezést illeti, a kézenfekvőnek tűnő iPad 3 és az utóbbi időben, egyre jobban, terjedő iPad HD sem lett nyerő a fejesek körében. Egyszerűen “az új iPad” néven emlegetik a Tim Cook által leleplezett készüléket.

Tehát kezdjük is mi lett új és mi maradt a régi, 4G LTE és 42Mbps HSPA+ támogatás, az akku üzemideje lényegében nem változott, maradt 10 óra, de még 4G-vel is 9 óra környékén mozog. Változott ugyanakkor a vastagság és a súly, méghozzá némiképp meglepő módon hátrányára. Előbbi 8.8 milliméterről 9.4-re nőtt és a súly is növekedett ennek következtében.
Az iPhone 4-nél debütáló Retina Display-t megkapta az új iPad is, igaz, a pixelsűrűség alacsonyabb az okostelefonénál de még így is egy bámulatba ejtő 2048 x 1536 pixeles felbontással nézünk szembe.
Itt egy kis összehasonlítás a The Verge jóvoltából, ennyit dob a Retina kijelző:

A kijelző alatt is jelentős változások történtek, A5X processzor tevékenykedik a vágódeszkában, négymagos grafikus chippel, ami könnyedén lehagyja, az egyébként kiváló teljesítményt nyújtó, Tegra 3-at is. Az Apple állítása szerint négyszer olyan gyors az újonc, mint a ketteske.
A két kamera közül az előlapon egy standardnak mondható VGA szenzor kapott helyet, a hátoldalra viszont felkerült az iPhone 4S kapcsán oly sokat dícsért 5MP-es egysége. (Képstabilizátor, zajszűrés, FullHD videó rögzítés)

A legolcsóbb, WiFi-s verzió 499 dollárba kerül, míg az előző generációs táblagép ára 399 dollárra csökkent ami jó hír lehet azoknak akiknek elég két, a szemükbe integrált retina és nem kell még egy a kezükbe is.
Wayteq xTAB-100 teszt
dec 28th
Karácsony, jó kaják, ajándékok. Nekem egy Wayteq xTAB-100 tablet pc-t hozott a Jézuska, róla szól a mai tesztem.
ZTE tablet Kal-El alapokon
szept 27th
Fotón már látható a ZTE által fejlesztett táblagép, amely az ötmagos NVIDIA Tegra 3-t, a Kal-Elt használja.
Az NVIDIA Tegra 3-as platformját, amelyet Kal-El néven fejlesztett, eddig elsősorban referenciaként szolgáló készülékekben lehetett látni. Most viszont lencsevégre került a ZTE új tabletje, a T98, amely már a négyből lett ötmagos NVIDIA rendszerchipet tartalmazza.
A Kal-El alapjáraton 1,3 GHz-en üzemel, a ZTE gépében azonban a hírek szerint 1,5 GHz-es az órajel. A kifejezetten erős, játékok futtatására is remekül alkalmas processzor Android 3.2-es Honeycomb alatt egy 1280×800 pixeles kijelzőt hajt meg. A RAM mérete 1 Gbájt, a beépített háttértár pedig 16 Gbájtos. A tableten elöl és hátul is van kamera, előbbi 2, utóbbi 5 Mpixeles. A kapcsolódási lehetőségek között a WiFi és a beépített 3G modem is rendelkezésre áll. A 7″-os készülék 11,5 mm vastag, ami nem a legvékonyabb a mezőnyben, viszont a borítás 4000 mAh-es akkumulátort tartalmaz, ami a Tegra 3 legutóbb napvilágra került fejlesztéseivel együtt akár egészen hosszú üzemidőt is biztosíthat.
A Cisco bemutatta új, E-sorozatú otthoni WiFi routereit
szept 21st
Nőtt a készülékek sebessége és hatótávolsága, valamint a teljes sorozat új, minimalista dizájnt kapott.
Ötre emelkedett a Cisco Linksys E sorozatú vezeték nélküli routereinek a száma, a gyártó ugyanis idehaza is bejelentette az E1200, E1500, E2500 illetve E3200-as termékeket. Emellett megjelent a hatótávolság növelésére szolgáló RE1000 típusjelzésű cucc is. Valamennyi termékkel működik a Cisco Connect alkalmazás, amely a hálózati beállítások terén kevésbé jártas felhasználók számára is egyszerű utat kínál a biztonságos paraméterek meghatározásához, ezen kívül a már konfigurált környezetben megkönnyíti további eszközök telepítését, szülői felügyelet és a vendégeknek külön hálózatot biztosít, valamint automatikusan frissíti a készülék(ek) vezérlőszoftverét.
Az E1200, E1500 és E2500-as modellek 100 Mbites Ethernet csatlakozót kaptak, az E3200-ra és az E4200-ra viszont gigabites portok kerültek. A routerek négy LAN csatlakozó mellett a modemek számára egy WAN portot is biztosítanak. Az E2500-astól felfelé a routerek kétsávos működést is támogatnak, 300-300 Mbps-os sebességgel – kivéve az E4200-at, amely 5 GHz-es frekvencián akár 450 Mbps-os tempóra is képes. Az E1200 kivételével valamennyi típus natív támogatást nyújt az IPv6-os címekhez, a két legerősebb modellre pedig USB port is került, amely segítésével USB-s adattárolóból például NAS-t készíthetünk, de lehetőség van az USB-s nyomtatók hálózaton történő megosztására is.
A lakásban lévő holtpontok lefedésére a Cisco a Linksys RE1000-et ajánlja, a két antennával működő repeater a b/g/n szabványokkal kompatibilis, és természetesen a Cisco Connect valamint a WPS technológiákat is támogatja.
A termékek már megvásárolhatók a hazai boltokban, az ajánlott végfelhasználói áraik a következőképpen alakulnak:
• Linksys E1200: 13 500 forint
• Linksys E1500: 17 000 forint
• Linksys E2500: 26 000 forint
• Linksys E3200: 36 500 forint
• Linksys E4200: 47 000 forint
• Linksys RE1000: 20 000 forint.
100 dollárral olcsóbb lett a Motorola Xoom táblagép
júl 11th
A világ első Android Honeycomb rendszerű táblagépeként ismert kétmagos Motorola Xoom megjelenése óta siralmas eladási adatokat produkál, mindössze 250 ezer példányban talált gazdára. A gyártó valószínűleg ezért csökkentette 499 dollárra a csak Wi-Fi-s kivitel árát.
A Motorola legfrissebb Twitter bejegyzésében világgá kürtölte, hogy a csak Wi-Fi-s Xoom táblagép árát kerek 100 dollárral, 499 dolláros szintre csökkentette. A hirtelen árcsökkentés okát nem közölték a vállalat illetékesei, és még csak sejtelmes utalásokat sem tettek, de nagyon valószínű, hogy a siralmasan rossz eladási adatok állnak a lépés mögött. A legutolsó negyedéves jelentés szerint ugyanis mindössze 250 ezer darab Xoom talált gazdára. Hiába beszélünk a világ első Android Honeycomb rendszert futtató, ráadásul kétmagos processzorral szerelt táblagépéről, számos konkurens gyártó túlszárnyalta már ezt az eredményt jóval később piacra dobott termékeivel.
Az Acer például csak tavasszal 800 ezer Iconia Tab-ot értékesített, és még a RIM is 500 ezer darabot adott el a sokat kritizált BlackBerry PlayBook-ból áprilisban és májusban. Elemzők szerint a Motorola sikertelenségének legfőbb oka abban keresendő, hogy a gyártó azt remélte, a Droid okostelefonnál bevált recept a Xoom-ot is sikerre viheti, ezért eleinte kizárólag az amerikai Verizon mobilszolgáltató zászlóshajójaként tették elérhetővé a táblát. Az igen magas, 800 dolláros vételár, és a 3G szerződések erőltetése (nagyon sokáig nem is volt Wi-Fi-only kivitel…) eleve nagyon lerontották az esélyeit, és ebben az állapotban került szembe a két héttel később megjelent gyorsabb, vékonyabb, olcsóbb, 3G nélkül is elérhető, és kezdettől fogva korlátozások nélkül megvásárolható iPad 2-vel.
Minden jel arra utal, hogy a Motorola a Xoom értékesítését szeretné fellendíteni az árcsökkentéssel, de elméletileg még az is lehetséges, hogy már a második generáció számára készítik elő a terepet – de ez természetesen nem több, mint puszta feltételezés…
Philips Fidelio SoundSphere – Wi-Fi Hi-Fi Airplay támogatással
márc 11th

A Philips Fidelio SoundSphere hangszóró-szettje a vezetéknélküli stream-elésre helyezi a hangsúlyt, az AirPlay technológiát kihasználva a gépünkről (legyen az PC vagy Mac), illetve bármelyik iOS mobileszközről húzza le a zenéket. Az iTunes könyvtáraink automatikus szinkronizálása persze alapfunkciónak számít. Dizájnban esztétikusnak mondható, a lekerekített forma dominál a speakereknél, kicsit olyan a benyomás, mintha megdöntött kancsók vagy vázák merednének az asztalunkon, felettük pedig a magassugárzók mintha lebegnének a semmiben. Csak a végén nehogy valaki tényleg vizet és virágokat tegyen beléjük.

A hangzást 360 fokosnak ígéri a gyártó, minimális interferencia mellett, a különálló dokkolóba pedig szokás szerint mindenféle iPod és iPhone típus beilleszthető. Az AirPlay mellett sima wi-fis kapcsolatot is támogat majd a SoundSphere, azonban Európában májusig kell várni a megjelenésére. Bármennyire is jól mutatna a nappaliban, borsos ára (800€ – kb. 220.000 ft) sokakat eltántorít majd a rendeléstől, és tényleg inkább csak sima kancsókkal dobják fel a hangulatot otthon.
iPad2
márc 2nd
A várakozásoknak megfelelően ma este 7-kor Steve megint felpattintotta kedvenc farmerét és ünnepi garbóját, hogy megvillantsa a második generációs deszkát a nagyközönség előtt. Gyorsabb dual core A5 proci, több memória, két kamera, vékonyabb, könnyebb, már fehérben is.
Az előzetes pletykák ellenére, nem csak faceliftet kapott a kütyü, hanem a motorháztető alatt is megdolgozták a fehér szkafanderbe öltözött mérnökök. Kétszer gyorsabb proci (dual-core 1GHz A5) de ugyanolyan alacsony energiafelvétellel mint a korábbi A4, kb. 9x gyorsabb videókártya, full HDMI kimenet, 720p kamera a hátlapon, sima VGA cam elől FaceTime videókonferenciához. A kamerák ugyanúgy működnek, mint az iPhone-on: ahol megérintjük a képernyőt oda kerül a fókusz.
Hivatalosan az iPad2 aksiideje is 10 óra, de ezt úgy is garantált, ha megy a WiFi, videót nézünk, zenét hallgatunk és közben Fruit Ninjazunk vagy Angry Birds-özünk. A standby idő pedig akár egy hónap is lehet. Mindez kisebb csomagban. Az iPad2 az új recept szerint 33%-kal vékonyabbra (13,4 => 8,8 mm) és 15%-kal könnyebbre (690 => 601 g) sikerült.
Ami nem változott az a touchscreen mérete, felbontása. Maradt a 1024 x 768-pixel, viszont a HDMI kimeneten keresztül full HD 1080p-ben tolhatjuk a nappali plazmán. Thunderbolt bemenetet egyelőre ne keressünk.
Ami a külcsínt illeti fekete mellett már fehérben is elérhető, illetve új hordtasak (smatr cover) választékot is kapott, melynek speckó bélése mozgatáskor tisztítja az agyontapogatott kijelzőt.
Mikor, mennyiért? Március 11-től kapható a tengerentúlon. Március 26-tól pedig további 26 országban, Európában is. USA árak, melyeket legalább egy 1,5x szorzóval meg kell tolni: WiFi: 16GB/$499, 32GB/$599, 64GB/$699. 3G modellek: 16GB/ $629, 32GB/$729, 64GB/$829.
WiFi jel a semmi közepén is!
feb 10th
Gondolom sokaknak feltűnt, hogy egy WiFi-s cuccokkal foglalkozó partner található a “Partnerek” oldalon. (Jelenleg egyedül de remélem ez gyorsan megváltozik.) Tehát a téma adott: nagy hatótávolságú WiFi antennák amivel szinte bárhol tudunk internetezni. Egy kedves barátom, “kollégám”, ellenségem, vitapartnerem (mikor melyik) tesztelt egy ilyen csodaketyerét. Részletek >
iPad 100.000 forint alatt
feb 4th
Mint mindenki tudja a Libri nem csak könyvetek árul mostanság. A kínálatukban megjelent az Apple iPad egy pár hónappal ezelőtt. Ma azonban egy hatalmasnak mondható árleszállítással próbálja a felhasználókat iPad vásárlására ösztönözni. A 16GB-os WiFi-s iPad ára 99.990 HUF. Persze nem sokkal van 100k alatt de még mindig ez a legolcsóbb hely ahol hozzájuthatunk Magyarországon. (Ha ez nem igaz akkor kommenteljetek… )






















