Üzenetek címkézve tablet
Márciusban érkezhet az iPad 3
feb 6th
Erősebb CPU és LTE támogatás szerepel a friss iPad 3 pletykák élmezőnyében. A bemutatóra egyesek szerint már márciusban sor kerülhet.
A már tavaly is nagyon várt iPhone 5 körüli pletykákról beszámoltunk a héten. A másik sikertermék, a táblagépek kategóriájában, továbbra is uralkodó szerepet tölt be. Így nem is véletlen, hogy a következő generációja körül is felfokozott az érdeklődés. Az iPad 3-at akár már márciusban piacra dobhatják. Részletek >
Blackberry Playbook 199 dollárért, az Apple is csökkent
nov 23rd
Igen, ide is eljutottunk. A Blackberry Playbook 200 dollárért megvehető az USA-ban, hiszen jelentősen kevesebb táblagépet adott el a kanadai gyártó, mint amennyit remélt. Fél év alatt mindössze 700 ezer készüléktől sikerült megválniuk, nem bírta az amúgy erős hardveres alapokkal rendelkező tablet megdönteni az iPad uralmát. Még a szoftver frissítésével is körülbelül februárra csúsztak a Blackberry-nél, a Kindle Fire és a Nook tabletek mellet egyszerűen kénytelen volt “padlóra” küldeni az árakat. A legolcsóbb modell esetében 60%-os árcsökkenésről is beszélhetünk, így a 16 gigás 199, a 32 és a 64-es gép ára pedig 299 illetve 399 dollárra csökkent. Sajnos Európában nem tudni még, hogy esik-e az eszköz ára.
Az Apple is csökkent, de ő korántsem azért, mert nem lennének kelendőek a termékei. Történetesen fekete péntek lesz a héten, ami a hálaadást követő első péntek, ahol a gyártók/boltok árakat csökkentenek, ezzel is jelezve a karácsonyi szezon kezdetét. Mivel már nálunk is megnyílt az Apple online boltja, így itthon is kedvezményesen lehet majd rendelni a tableteket, számítógépeket, zenelejátszókat illetve néhány kiegészítőt. Valószínűleg ők nem 60, hanem csak 10-15% kedvezményt adnak az eszközeikre.
A legnagyobb Androidos tablet
nov 18th
A táblagépek piacán a készülékek elsöprő többsége 7 és 10 hüvely környékén mozog – illetve valahol a kettő között.
A táblagépek rendeltetésüket tekintve igyekeznek minél mobilabb, hordozhatóbb formában biztosítani az asztali gépek sokoldalúságát. Innen nézve nem sok értelme van egy gigantikus táblagépnek, ami nem hordozható, hacsak nem akarunk desktop gépnek egy érintőkijelzős monstrumot.
Az isztambuli Ardic nevű cég egy tízhüvelykes, Honeycombot futtató táblagépet készített, ami a dokkolóba állítva egy 65 hüvelykes HD TV-n jeleníti meg a képet. A televízióhoz adott két szenzor segítségével követi az eszköz, hogy hol is jár az ujjunk így az alap mozdulatokat felismer. A srácok már dolgoznak a következő verzión, ami még két szenzorral egészül ki, így a rendszer “multi-touchot” lesz ez pedig azt jelenti, hogy értelmezni tudja majd a többujjas gesztusokat is.
Hivatalosan is érkezik a Motorola Xoom 2 és a Xoom 2 Media Edition
nov 10th
Két újabb Androidos táblagéppel rukkol elő a Motorola. A nagyon nagy durranásnak szánt, de végül valamivel szerényebb sikereket hozó Xoom utódja mellett egy kisebb verziót is piacra dobnak.

A Motorola két méretkategóriában is új készülékkel tervezi gazdagítani az Androidos táblagépek palettáját – valószínűleg még az idén. A kiszivárgott képek elárulták, hogy egy standard és egy kisebb méretű deszkával is készül a gyártó, és most hivatalosan is megerősítették a Xoom 2 és a Xoom 2 Media Edition létezését.
A két tablet a méretkülönbségtől eltekintve nagyjából azonos specifikációval érkezik. Mindkettben 1,2 GHz-es kétmagos CPU dolgozik majd, 1 GB RAM társaságában, amihez 16 GB belső memória jár. Az operációs rendszer mindkét gépben az Android 3.2 aka Honeycomb lesz.

Ami a méreteket illeti, a Xoom 2 az elődjéhez hasonlóan 10.1 hüvelykes kijelzővel hódít majd, melyet Gorilla Glass véd, a Media Edition névre keresztelt kistesónak pedig 8.2-es képernyő jutott. Azonos képességekkel rendelkeznek a kamerák terén is, az előlapi kamera 1.3 megapixeles, míg a hátoldali 5 MP-s, autofókusszal, LED vakuval, mindkét újoncnál.

A Xoom 2 vastagsága 8,8 mm (összehasonlításképpen a Xoom 12,9 mm), a Media Edition ezen a téren 8,9 millimétert tud felmutatni. Előbbi akkuja netezgetésre használva több, mint 10 órát bír ki, utóbbié kb 6 órát. Árról egyelőre nem tudni, a hivatalos sajtóanyag szerint november közepén kerülnek forgalomba Írország és az Egyesült Királyság területén.
Előrendelhető Dell Latitude S
nov 7th
Még karácsony előtt a miénk lehet a Dell Latitude S nevű táblagép. Ahogy a Galaxy Note-hoz, a Dell táblájához is jár egy kapacitív kijelzőkön is használható stylus; mindenki maga döntse el, hogy ez hasznos-e. Aki most előrendeli, az kb. november végén kapja kézhez a 859 dolláros gépet. A Microsoft pártiak örülhetnek, az 1.5GHz-s Intel Atom Z670 processzorral érkező tablet Windows 7 operációs rendszerrel érkezik, melybe akár 128 Gbyte-os SSD pakolható.
A gép specifikációját itt tudod megnézni
Pert bukott az Apple!
nov 7th
Elveszített egy szabadalmi pert az Apple, de az almás drukkerek még ne kapjanak a szívükhöz. Nem a HTC, vagy az első számú ellenség Samsung győzött ugyanis a bíróságon, hanem egy kisebb spanyol cég. Az NT-K táblagépe is az Apple miatt maradt távol a piactól, de csak eddig.
A Nuevas Tecnologias y Energias Catala táblagépének importját egy helyi bíróság 2010-ben betiltotta – az Apple kontra Samsung perben megismert forgatókönyv alapján. A spanyolok végül idén tudtak kitörni a blokád alól, a bíróság eltörölte a tiltó határozatot. Ez egyike a nagyon ritka alkalmaknak a “szabadalomháborúban”, amikor az Apple alulmarad.
“Úgy gondoljuk, mivel mindez az iPad piacra dobása idején zajlott, az Apple próbált távol tartani annyi táblagépet a piactól, amennyit csak tudott” – nyilatkozta a Reutersnek Pedro David Pelaez, az NT-K egyik alapítója.
Az NT-K Androidos, egyébként Kínában gyártott táblagépe elől elgördültek tehát az akadályok. Az Apple féle tiltás előtt a 2011-es évre 15000 gép eladását tervezték, 4-5 millió eurós bevétellel. A kiesés miatt ezért vélhetően kártérítést követelnek majd az Apple-től.
Samsung Galaxy Note – Már Magyarországon is!
nov 5th
A Samsung Galaxy Note kapcsán már a kategória meghatározása is elég nehéz feladatnak bizonyul. A készülék félúton vagy egy okostelefon és egy táblagép között. Az 5.3”-os kijelzővel szerelt Galaxy Note-n remekül lehet internetezni, jegyzetelni, videót nézni, azonban a telefonálás nem a legegyszerűbb mutatvány vele.
Gigantikus telefon, szinte már tablet
November 8-tól idehaza is megvásárolható a készülék. A mobil óriás Samsung egészen új megközelítésben mutatja be az okostelefon kérdéskört. 5.3”-os kijelzőjével lényegben nem is telefon, de nem is igazán tablet, valahol a kettő között. A készülék először a Telenor kínálatában lesz érhető, az árról egyenlőre nincs hír. (A szolgáltató oldalára még nem került fel a Note) A tabletek és okostelefonok közé érkező öszvér mindkét kategóriából próbálja átemelni a legelőnyösebb tulajdonságokat. Ennek eredmények képen, a koreai gyártó, a nagy felbontású kijelzőt és a nagy kapacitású akkut a hordozhatósággal, a telefonos funkciókkal és az érintőceruzával ötvözi.

High-end készülék révén hardveres oldalról is impozáns a Galaxy Note. SuperAMOLED kijelzőjének felbontása 1280×800, processzorból egy Cortex A8 kétmagos 1.4GHz-es modellt kapunk, 1GB rendszermemória és 16GB háttértár kiséretében. Ezen felül 8MP-es kamera (1080p videó rögzítéssel), Bluetooth 3.0, AGPS, közelségérzékelő, gyorsulásmérő (Geomágneses), fénymérő, giroszkóp, nyomásérzékelő színesíti a palettát. Persze nem szabad megfeledkeznünk a Samsung egyedi S Pen beviteli eszközéről sem.
Bámulatos mire képes az ember egy ilyen eszközzel. Aki szeret kézzel írni, de a kockás füzet helyett szívesebben jegyzetelne digitálisan azoknak ez az eszköz a megoldás. Érdekes alternatíva lehet még, akkor is ha egy tabletnél kisebb, de egy telefonnál nagyobb eszközön szeretnének internetezni.
Íme egy videó a nagyvadról akcióban:
Sponsored by Samsung
Az Apple-nek olcsóbb tabletekkel kell előállnia
okt 25th
Az elmúlt három hónapban 20%-kal több iPad 2 fogyott, mégis csökkent a táblagép piaci részesedése.
11,1 millió táblagépet értékesített az Apple a Q3 során (a második negyedévben 9,2 millió iPad 2 fogyott), mégis veszített piaci részesedéséből a cupertinoi vállalat. Az ok természetesen az, hogy a konkurensek nagyobb növekedést tudtak felmutatni. Bár ez még mindig csak arra volt elég, hogy a vetélytársak együtt feleannyi gépet értékesítsenek, mint az Apple, a korábban gyakorlatilag a piac teljes egészét birtokló vállalat részesedése a táblagépeknél 67%-ra csökkent. Ráadásul az eladási adatok trendje sem túl megnyugtató: a Q1-Q2 viszonylatában ugyanis még 96%-os volt a növekedés, igaz, ebben szerepet játszott az iPad 2 megjelenése is.
A második helyen az Android áll, 27%-kal és 4,6 millió eladott példánnyal. A Q4-es adatokra nagyon kíváncsiak leszünk, mert abban már a Kindle Fire eladásai is szerepelni fognak: sokan, nem is véletlenül, egyedül az Amazon táblagépét látják esélyesnek arra, hogy sikerrel felvegye a harcot az iPadok ellenében.
Amennyiben az Apple szeretné megtartani erős piaci pozícióját, olcsóbb táblagépekre lesz szüksége. Ez nem feltétlenül jelenti kisebb tudású vagy akár kisebb képátlójú készülékek megjelenését, ugyanakkor könnyen lehet, hogy az Apple a telefonoknál már bevált módon a következő generáció megjelenésekor nem vezeti ki az iPad 2-t, hanem megtartja azt és 100-200 dollárral olcsóbban árulja majd, mint a csúcsmodellt. Csak összehasonlításképpen: az iPad 2 ára jelenleg 500 dollárról indul, míg az Amazon a Kindle Fire-t mindössze 200 dollárért árulja.
Előrendelhető a Samsung Galaxy Tab 7 Plus
okt 11th
Egy online boltban felbukkantak az első frissített Galaxy Tab 7.0-ák
A táblagépek között már matuzsálemnek számító eredeti Galaxy Tab szépen illeszkedik a koreaiak portfóliójába, csak hardver szempontból számít nagyon elavultnak. Ezen segíthet most a második verzió, amelynek létezését a Samsung csak tegnap jelentette be, és már fel is bukkant a J&R online boltjában.

Az információk szerint a Galaxy Tab 7.0 Plus névre hallgató készülékben egy kétmagos, 1,2 GHz-es processzor dolgozik, amelyet HSPA+ modemmel egészítettek ki. A kijelző az első Tabból ismerős 7”-os, 1024×600 pixeles példány lett, kamerából pedig hátra egy 3, előre egy 2 Mpixeles modult szereltek be. Az Android 3.2-őt és TouchWiz felületet használó táblagép 4000 mAh-ás akkumulátora van. A 16 GB-os háttértárral rendelkező változat 400, a 32 GB-os változat pedig 500 dollárba kerül.
2012 – 2,5 GHz-es Snapdragon
szept 16th
Bemutatta hivatalos útitervét a Qualcomm – eszerint jövőre már 2,5 GHz-nél tart majd a Snapdragon.
Az Isztambulban tartott rendezvényen kiderült, hogy az S4-es lapkák már ez év végén megérkezhetnek a gyártókhoz, azaz ha minden jól megy, akkor jövő februárban már ilyen alapokra épülő okostelefonokat és táblagépeket láthatunk majd a Barcelona-ban Mobile World Congressen (MWC).
A képek alapján a következő generációs mobil eszközökbe készülő S4 családba tartozó chipeket 28 nm-es technológiával gyártják majd, és egy, kettő, illetve négymagos változat is lesz majd belőlük. Maximális sebességük 2,5 GHz lehet, grafikus magból pedig az Adreno következő generációját használják majd, azt is vagy dupla, vagy négymagos kivitelben.















