Üzenetek címkézve dice
Battlefield 3 – Három új DLC
márc 9th
Ahogy az a címben olvasható, 3 lépcsőben bővül a BF3 az idei év folyamán. Az első csomag nyár elején érkezik (természetesen mindhárom platformra). A hangsúly a közelharcon lesz, tehát valószínű városi pályákat kapunk ahol kialakulhatnak nagyobb belharcok. Ebből adódóan fejlesztik a pályák rombolhatóságát is, valamin új közelharci fegyverekkel bővül az arzenál a B2K-ból már ismerős módon.

Azoknak akik szeretik gyűjtögetni a különféle kitüntetéseket és dögcédulákat jó hír, hogy ezen a téren is változás lesz, tehát bővül majd a feloldható / megszerezhető sallangok száma.

A DICE emellett bejelentett még kettő DLC-t, ezek az Armored Kill és Endgame névre hallgatnak Az előbbi, több mint valószínű, hogy egy járműves, nagy pályás valami lesz. (Természetesen új verdákkal) Azonban az Endgame egyenlőre még top-secret, várhatóan egy nagyobb lélegzetvételű kiegészítő számos újdonsággal persze, amit a karácsonyfa alá szánnak a fejlesztők.
Battlefield 3 – Hadjárat a csalók ellen
jan 20th
A BF3 köztudottan tele van csalókkal legalábbis ami a PC-t illeti már a béta verzió óta. (Ennek az lehet az oka, hogy még mindig itt a legkönnyebb csalni.) A probléma oka az, hogy a közösség nem jelentette a csalókat mert elfelejtette / dühében nem volt hozzá kedve.
Múlt héten a DICE bátorította az embereket, hogy jelentsék a csalókat és ezzel tegyék jobbá a játékot. Nem mellesleg ezzel némileg megnyugtatták a tiszta játékosokat, hogy nem felesleges jelenteni ha valaki érdekesebben játszik mint mindenki más.
A @Battlefield a következőt írta Twitteren:
In our largest crackdown yet, this week sees us banning a significant number of cheaters. Because you deserve a fair game.
Pontos szám, hogy mennyi embert bannoltak le még nincs, de az már biztos, hogy október óta ez a legnagyobb leszámolás.
Így várja egy igazi Battlefield 3 rajongó a karácsonyt
dec 22nd
Az évnek ezen szakaszában szinte az összes házon megjelennek a karácsonyi dekorációk, fények. Persze nyilván értetlenül néztek, hogy oké de ennek mi köze a Battlefield 3-hoz?! Egy fanatikus ötvözte a házán lévő dekorációt és a már említett játék zenéjét. A több mint 7000 izzót és LEDet egy számítógép segítségével vezérli a dallamnak megfelelően.
Videó a részletekre kattintva!
Battlefield 3 – 2 GB-os javítás december hatodikán
dec 4th
Ez, a nem kevesebb mint 2 gigabájtos kis folt számos dolgot tartalmaz, nem mellékesen a Back to Karkand kiegészítőt is. (Hatodikán jön PS3-ra, 13-án PC-re és XBOX-ra, ahogy azt már korábban említettem) Emellett a szerverek is kapnak egy kisebb egységcsomagot, de ez a mi szempontunkból annyira nem fontos. A patch a bugokra és az érőkiegyenlítésre teszi a hangsúlyt, aki tud angolul az a részletekre kattintva megnézheti, hogy mi is lesz más keddtől. Részletek >
Battlefield 3 Montage
nov 20th
Íme egy Battlefield 3 Montage egyenesen Bognar1-től akit már mindenki ismerhet, hiszen nem most kezdte játékos karrierjét. (Ami a Battlefield sorozatot illeti.)
Battlefield 3 – CO-OP
nov 5th
Ha a Battlefield 3-ról van szó akkor olvashattatok már PC konfigurációról, egyjátékos módról, végigjátszásról és még számos érdekes dologról. Itt az ideje, hogy megismerkedjünk a kooperatív játékkal is.

Battlefield 3 – Rangok, pontok, cuccok
nov 4th
Itt megtaláljátok az összes szintet (mind a 145-öt), a hozzá tartozó új cuccokat és persze ami a legfontosabb, hogy hány pontot kell ezekhez elérni.
KATT IDE A TÁBLÁZATHOZ
Battlefield 3 végigjátszás – több mint 3,5 óra videó!
nov 3rd
A single playerről már írtam nektek egy rövidebb beszámolót amiben nem voltam túl megbocsátó a készítőkkel. Ennek ellenére itt van a beígért videó-végigjátszás. A negatívumok ellenére a grafika lélegzetelállító és lepipálja az összes többi játékot, beleértve a robotzsaru összes részét. Ha másért nem, már ezért megéri belenéznetek a videókba.
Az eredeti tervekhez képest ugyan kicsit késve de itt van amit ígértem. Több mint 3,5 óra videó a kampány végigjátszásáról.
Videók a részletek után!
Battlefield 3 – Single Player
okt 30th

Csütörtökön megesett az Origin és az EA szíve az európai játékosok és feloldotta a régi korlátot egy nappal a hivatalos megjelenés előtt. (Persze ez különböző proxy-k segítségével a szemfülesek már korábban megtették.) Így tehát mindenki számára megnyílt az egyjátékos a co-op és a többjátékos mód. Most az egyjátékos módról olvashattok pár gondolatot. Ezen a ponton úgy érzem meg kell nyugtatnom mindenkit, nem lövöm le a poént!
Battlefield 3 – Gameplay- DX11, Ultra, 4xAA
okt 27th
Hamarosan jön a Single player végigjátszása (videosorozat, jelenleg feltöltés alatt) és egy kis helyzetjelentés a feljavított multiról. Addig is egy kis ízelítő a játék grafikájából.
A videót itt találjátok. Vagy beágyazva a tovább után.







