Üzenetek címkézve cod
CoD: Black Ops 2 – Már hivatalosan is! Fegyverek, perkek és megjelenés
ápr 23rd
Immár hivatalosan is beszámolhatok arról, hogy a Black Ops 2 úton van!A Call of Duty 8. része sem lesz lényegesen másabb mint elődei.

Mindenkit a megjelenési dátum és a fegyverek szoktak általában a legjobban, hát most minden itt lesz egy helyen. Ami a megjelenési dátumot illeti több mint valószínű, hogy november 13 lesz az a nap amikor készhez kapjuk a sikersorozat legújabb tagját. (Ez megsúgom, hogy a hónap második csütörtöki napja ami piros betűs CoD megjelenési nappá nőtte ki magát…)
TOVÁBB IS VAN KLATTY:
A világ lángba borul – harmadszor
okt 9th
Világháborúból már kaptunk egy adagot a 20. század elején, majd repetáztunk a negyvenes években, szóval köszönjük szépen, nem kérünk többet. Ám egyvalaki úgy gondolja, ránk fér még a desszert, szóval lángba borítja a világot harmadszorra is. Ez az ember Vladimir Makarov az Ultranacionalista terrorcsoport vezetője. Makarov terve a világuralomra törés, és célja érdekében mindent bevett. Csak az a bökkenő, hogy világuralmi terveiben nem mindenki támogatja. Ezért minket az Egyesült Államok fiait bíznak meg azzal, hogy hallgattassuk el ezt a túl sok gondot okozó bolsevikot.

Az idei őszi játékfelhozatal igencsak kedvez az első személyű mészárlás kedvelőinek. Két nagyágyú csap össze: a realisztikus és taktikus játékmenetre építő Battlefield 3 illetve jelen cikkünk alanya a Call of Duty Modern Warfare 3. Ezzel a cikkel nem azt kívánjuk kijelenteni, hogy bizony X az jobb, mint Y, csupán össze szeretnék szedni mindent, amit tudunk az Activison zászlóshajójáról!
Jeep Wrangler – Call of Duty MW3 Special Edition
okt 5th
Ha még nem lett volna elég a különleges dizájnnal megjelent fejhallgatókból, kontrollerekből és konzolokból akkor mostmár biztos elég lesz. Hisz nemrég felröppent a hír, miszerint az Activision ismét megállapodott a Jeep-el, hisz már tavaly is volt egy hasonló megállapodás, de csak 2011-ben lehetett csak megvásárolni a Call of Duty: Black Ops dizájnnal ellátott Jeep Wranglert. Biztosan nagy sikernek örvendett a jármű ezért gondolta úgy a cég, hogy ismét érdemes lenne egy ilyen járművet piacra dobni.
Talán egyeseket ezek után meglep, de a Jeep Wranger a Call Of Duty: Modern Warfare 3 speciális változata kapható lesz 2012-től, ha szerencsénk van az első példányt már ez év novemberében láthatjuk. A tervek szerint egy V6-os Chrysler Pentastar motor lesz a jármű szíve amely közel 285 lóerő leadására képes, emellett a terepviszonyoknak megfelelően nyitható/zárható differenciálművet kap, amely képes akár 0,5 mph-val is hajtani a járművet. Ezzel hatalmas nyomatékot tudnak elérni ami átsegít minket a problémás útszakaszokon is. Az alap felszerelések mellé mint a bőr kárpit melybe hímezve van az MW3 logó és egyéb dísz elemek, lehet kérni kiegészítőket. Például csörlőt, mely segít ha elakadunk a sárban. De sok egyéb opcióval is rendelkezik a jármű.
Az összes (15) képet itt találjátok:
[Gallery not found]
Call of Duty: Elite – ismertető
jún 11th
Az Activision tervei között szerepel, hogy a Call of Duty sorozattal szeretnének egy szeletet hasítani a mikrotranzakciós játékok tortájából. A név sem maradt tovább titokban: Call of Duty: Elite. Első körben mindenki egy új, teljesen mikrotranzakciókra épülő CoD játékra gondolt, logikusan. Azonban most, hogy a szaksajtó néhány neves újságírója betekintést nyerhetett a kulisszák mögé kiderült, hogy valami teljesen másról van szó. Aki nem riad meg az angoltól, azt lentebb egy trailer várja.
Az előzetes várakozásokkal ellentétben a Call of Duty: Elite nem egy különálló játék, hanem egy kiegészítés a CoD játékokhoz, melyet a Beachhead nevű stúdió fejleszt. A dolog a Modern Warfare 3-mal fog debütálni, a béta alatt viszont a Black Ops-hoz is elérhető. Sajnos a szolgáltatások premium része fizetős lesz (ki gondolta volna), azonban az ilyen típusú accountal rendelkezők automatikusan megkapják a DLC-ket is. Konkrét árakat egyelőre még nem tudni, ám lehet hogy ily módon kicsit olcsóbban juthatunk a Map Packokhoz.
Call of Duty: Modern Warfare 3 – Trailer áradat
máj 15th
Anglia:
Franciaország:
Németország:
Újra támadás alatt a Call of Duty: Black Ops
jan 24th

A Gamers’ Voice korábban már egy nyílt levélben kérte az Activisiont arra, hogy válaszoljon valami bíztatót a problémáikra, s mondja el, miképpen fogják kompenzálni a rengeteg csalódott és kiábrándult rajongót. A válasz viszont sosem érkezett meg, így a hivatalos panasz a következő lépcsőfok.
“Mivel az Activision nem lépett, most a kormányzati ügynökséget erejét szeretnénk kipróbálni ellenük” – nyilatkozta a Gamers’ Voice egyik fejese, Chris O’Regan, aki abban reménykedik, hogy ezzel valamiféle válaszra vagy cselekvésre kényszerítik az Activisiont.
CoD:Black Ops Multiplayer – Gameplay
nov 14th
Egy kis, gyors videó. Nem volt se kedvem, se erőm hosszabb videót csinálni. A multi jó, ajánlom mindenkinek.
Videó:
Budapest Game Show 2010
nov 14th
Csütörtökön úgy éreztem ide nekem mindenképpen el kell mennem. Maga a kiállítás vagy ‘show’ a Kinect-re épült főként. Elég vicces volt látni, hogy egy csomó ember ugrál mintha muszáj lenne nekik. Volt még F1 2010 bemutató, CoD:BO és Fifa bajnokság, és kilehetett próbálni az új NFS-t playseatekben XBOX360on. Kint volt a PCGURU, 576 és a GS is. A PCGURU-s Midnite_ és Bate aláírását sikeresen be is gyűjtöttem. A modderek sem unatkozhattak ugyanis az emeleten egy kisebb kiállítást láthattunk. Az egész nem volt túl nagy vagy változatos, 1-1,5 óra alatt szét lehetett nézni anélkül, hogy unalmassá vált volna a dolog.
Képek:
[Gallery not found]Videó:
Nem jöhettem el üres kézzel:
Black Ops képek
nov 10th
Ahogy Twitter-en ígértem csináltam képeket. Másoktól halottam, hogy elég gyengén teljesít a játék, megeszi a gépet stb. Én ebből nem tapasztaltam semmit. Minden Extra-ra állítva, 4x-es élsimítás és minden opció bekapcsolása mellett 70-100 FPS között ingadozott a képfrissítés 1920×1080-as felbontásban ami szerintem nem mondható rossznak. Ezt Ti is láthatjátok a képeken. A német szerverek kicsit laggosak bár ez lehet csak kezdeti probléma. Összességében azt hozta amit elvárt az ember az MW2 után. Az egyjátékos mód kicsit furcsára sikeredett így azt nem is erőltettem túlzottan. Talán majd ha nagyon sok időm lesz végigjátszom.
Majdnem elfelejtettem. Végre van konzol újra. Az MW2-ből hiányoltuk végre megkaptuk…
Képek:
[Gallery not found]Ideért a Black Ops
nov 10th















