Üzenetek címkézve 2
2012 – 2,5 GHz-es Snapdragon
szept 16th
Bemutatta hivatalos útitervét a Qualcomm – eszerint jövőre már 2,5 GHz-nél tart majd a Snapdragon.
Az Isztambulban tartott rendezvényen kiderült, hogy az S4-es lapkák már ez év végén megérkezhetnek a gyártókhoz, azaz ha minden jól megy, akkor jövő februárban már ilyen alapokra épülő okostelefonokat és táblagépeket láthatunk majd a Barcelona-ban Mobile World Congressen (MWC).
A képek alapján a következő generációs mobil eszközökbe készülő S4 családba tartozó chipeket 28 nm-es technológiával gyártják majd, és egy, kettő, illetve négymagos változat is lesz majd belőlük. Maximális sebességük 2,5 GHz lehet, grafikus magból pedig az Adreno következő generációját használják majd, azt is vagy dupla, vagy négymagos kivitelben.
Shift 2 – Savazás: Drift
ápr 3rd
Már az első részben is eléggé érdekesre sikerült a Drift-elés. Ezt sikerült egy oly profi módon továbbfejleszteni, hogy tulajdonképpen a G25 ellenére sem tudtam egy normális csúszást produkálni. Legalább 5 különböző teljesítményű autóval szenvedtem órákat de esélytelen. Persze lehet, hogy a “zöldek” a szuper kontrollerükkel mindenkit le driftelnek már megint. Tulajdonképpen a drift pályán a “Nissan 240SX (S13) Drift Alliance“-al nem lehet elindulni normálisan ugyanis kilincsel előre menne folyamatosan. Ugyan ez az autó “Retro” versenyen úgy teljesít mint egy kiszuperált VFTS. (Vagy rosszabbul.) Lehet, hogy a 21. században pálya függő a teljesítmény és nem az autó egyes alkatrészein múlik.
Az első versenyen a két kör alatt teljesítendő pontszám 400 körül volt amiből 130-at sikerült produkálni többszöri próbálkozás után. Egyébként nagyon jó időtöltés, mindenkinek csak ajánlani tudom. Most akciósan a Leszarom 500 mg filmtablettával együtt megvásárolható tíz-ezer forintos fogyasztói áron.
A játék többi versenyéhez hozzá lehet szokni, bár még kicsit zavaró, hogy lepattogok az útról és egyéb ilyen nyalánkságok.
Ha lesz erőm majd folytatom a többi rész elemzését…
Lancia Delta HF Integrale Evoluzione
ápr 3rd
Még egy videó a Shift 2-ből. Kezdek hozzászokni a játékhoz, lehet a beígért “savazás” elmarad.
Az autóról annyit, hogy A-1607 Retro Road, 2,83 mp alatt van 100on és 236 km/h a vége.
GALAXY Tab – a legvékonyabb
márc 24th
A Samsung két új termékkel bővíti a GALAXY termékcsaládot. A mindössze 8,6 mm vékony, 10,1” képátlójú Samsung GALAXY Tab 10.1 és a 8,9”-os GALAXY Tab 8.9 kategóriájukban, igaz, csak egy hajszállal, de a legvékonyabb táblagépek jelenleg a piacon.
Az Android 3.0 Honeycomb platformra épülő új készülékeket a Samsung remek képet nyújtó WXGA TFT LCD kijelzőjével látták el, amelynek köszönhetően a gyártó állítása szerint, a ma elérhető legkiválóbb képminőségét kínálják. Az innovatív formatervezés jegyében a tervezők megnövelték a készülékek képernyőméretét, de a táblagép mérete összességében csökkent a vékony kivitelnek köszönhetően. A Samsung szakemberei a tervezés során nagy hangsúlyt fektettek a könnyű hordozhatóságra is hiszen a GALAXY Tab 10.1 súlya mindössze 589 g, a GALAXY Tab 8.9-é pedig 490 g, maradhat?
A GALAXY Tab 10.1 és 8.9 a Readers Hub és Music Hub funkciói révén azonnali hozzáférést biztosít egy 2 millió könyvből, 2000 újságból (49 nyelven elérhető), 2300 magazinból (22 nyelven elérhető), valamint 13 millió zeneszámból álló gyűjteményhez. Az eszközre telepített Samsung Social Hub segítségével ugyanazon a felületen jeleníthetők meg a felhasználó kapcsolatai, naptárja, valamint a közösségi hálózatokon kialakított ismeretségei. A kezdőképernyő testreszabása pedig a Samsung TOUCHWIZ segítségével történik.
A GALAXY Tab 10.1 és 8.9 Full HD Video lejátszóval, 5 megapixeles első és 2 megapixeles hátsó kamerával rendelkezik. A táblagépekre optimalizált 1GHz-es duplamagos processzorral ellátott GALAXY Tab 10.1 és 8.9 zökkenőmentes Full HD videó- és Flash lejátszást biztosít. A készülék támogatja a Bluetooth, Wi-Fi a/b/g/n, valamint a HSPA+ technológiákat is. A Samsung egyedülálló ujjlenyomat- és karcmentes Hyperskin borításának köszönhetően kiválóan megfelel e-mail írására, vagy könyvolvasásra a kanapén.
A GALAXY Tab 10.1 és 8.9 olyan szolgáltatáscsomagot is magában foglal, amely jobban megfelel a vállalati ügyfelek elvárásainak. Az iparágvezető partnerekkel (például a Cisco, Citrixc, SAP és Sybase vállalatokkal) együttműködésben kifejlesztett vállalati mobilmegoldások nagyfokú rugalmasságot és szabadságot biztosítanak a mobil munkaerő számára, így a kollégák házon kívül, útközben is hatékonyan dolgozhatnak.
Érkezik a Galaxy Tab 2
feb 2nd
Alig két hét van hátra a február 14-én kezdődő Mobile World Congress 2011-ig, amely előtt egy nappal, 13-án fogja tartani több cég is azokat a sajtótájékoztatókat, ahol a legfontosabb újdonságok kerülnek bemutatásra. Ezen cégek közé tartozik a Samsung is, aki már korábban is utalt arra, hogy a Galaxy S utódját majd itt leplezi le. Most viszont előkerült egy olyan dia, amelyen a rendezvény várható menetrendje is látható; ezen pedig tisztán látható, hogy az S2 mellett a Tab 2 is előkerül majd. Részletek >
Crysis 2 – lesz PC-s demo!
jan 29th
Sokan felháborodtak, hogy a Crysis második részének demója – noha az első epizód PC-n robbant be a köztudatba – csak Xbox 360-ra jelent meg. A Crytek azonban úgy látszik, hogy igyekszik helyrehozni a hibát, hiszen saját twitter csatornáján jelentette be, hogy PC-re is elkészül a multiplayer demo. Konkrét megjelenési időpontot és részleteket még nem közöltek, ám az biztos, hogy a próbaverzió még a teljes játék megjelenése előtte megérkezik.
Microsoft Surface 2
jan 15th
A CES 2011, akár csak a megelőző években, számos előre mutató újdonságot vonultatott fel. Ilyen volt egy Microsoft-finomság is…
Hogy mennyire finomság a finomság, az ebben az esetben kicsit relatív. A Microsoft még mindig hajlamos úgy kezelni a Surface-et, mint forradalmi eszközt. Tekintve azonban, hogy már 2008-ban bemutatták, és igazából azóta sem történt körülötte semmi érdekes, mostanában pedig a Kinect homályosít el minden mást, kérdés, hogy mennyire érdekes a nagyközönségnek az új Surface? Vagy ez lesz a Microsoft „soha véget nem érő” projektje?
Nemsokára kiderül, 2011 vagy a Surface éve lesz, vagy megint eltűnik az eszköz pár évre a süllyesztőben – a CES-es bemutató mindenesetre látványosra sikerült. Az új Surface immár Windows 7 alapú, és erős AMD processzorok dolgoznak benne, a hardver többi része a Samsungnak köszönhető. Az új Surface vékonyabb, (10,16 centiméter) és könnyebb is lett, asztalra helyezhető vagy akár falra is szerelhető. Becsült kereskedelmi ára azonban még mindig húzós, nagyjából kétmillió forint, így egyhamar nem fogjuk viszontlátni a nappalikban.
A legérdekesebb azonban a durván „látó pixeleknek” fordítható újítása, hivatalos nevén „“pixel sense”. A Surface 2 felületén, illetve kijelzőjén (jelen esetben a kettő ugyanaz) minden egyes pixel egyben egy „webkamera” is, azaz lát, rögzít, követi a felhasználó kézmozgását, érzékeli a felületre helyezett tárgyakat, és minden egyebet tud, ami csak egy „látó” pixeltől elvárható.
Az előző Surface még hagyományos kamerákat használt, most azonban mindez bekerült a kijelzőbe. Tulajdonképpen egy PC, ami lát minket. Érdekesség: ha ráhelyezünk egy gépelt lapot, annak szövegét is képes elolvasni, vagy rárakunk egy poharat, majd elkezdjük mozgatni, akkor azt is érzékeli.
Bad Company 2 Vietnam
dec 23rd
A lényeg az, hogy nagyon szuper a játék. Sajnos képeket a galéria működésképtelensége, a videókat pedig a youtube-ra való feltöltés lassúsága akadályozta meg. Tehát körülbelül 50 screenshot és több mint 2 órányi videó vár megosztásra.
Dirt 2 – EVO X – Mali Alan Pass
szept 3rd
Hát nem írom le ugyanazt még egyszer. G25 + H váltó. 3:16.81-os idővel első.
Videó.:













