VGA
GF600 – Lehet, hogy túl későn kapcsoltak a fiúk?
dec 10th
A napokban látott napvilágot a GeForce 600-as sorozat, amely a vállalat új mobil GPU-it tartalmazza. A GeForce GT 635M, GT 630M és GT 610M nem rendezi majd különösebben át a piacot, mivel ugyanarra a 40 nm-es alapra építkezett az NVIDIA, mint korábban, a Geforce 500-as sorozatnál. (Az AMD is hasonló képen járt el a Radeon HD7000-es széria esetében)
A legnagyobb modell, a GT 635M két különböző változatban lesz elérhető. Ha minden igaz akkor jön egy 1350 MHz-es, 192 bit-es memóriavezérlővel (144 CUDA maggal) szerelt verzsön. Ezzel párhuzamosan – ugyanazon a néven – egy 128 bites memóriavezérlővel (96 CUDA maggal) és 1506 MHz-en futó GPU-val rendelkező modul is érkezik. A GT 630M, 96 CUDA maggal 1344 MHz-en, míg a GT 610M már 1800 MHz-es frekvencián tekerhet majd mobil gépeinkbe. Utóbbiban CUDA magból már csak 48 jutott valamint a memóriavezérlője is csak 64 bites.

Mind a három kártya támogatja a 3D Visiont, a DirectX 11-et, az OpenGL 4.1-et, a CUDA-t, a PhysX-et és az NV Optimus-t is. (A HDMI 1.4-es szabványról már nem is beszélve). Az első darabok GeForce 600 sorozatból majd 2012 elején debütálhatnak a frissen megjelenő laptopokban.
USB 3-ból HDMI-t a HIS-el
nov 30th
A HIS bejelentette a világ első USB 3.0 ->HDMI konverterét.
A HIS Multi-View+Sound nevű eszköz egyik oldalán egy micro-USB 3.0, másik oldalán pedig egy HDMI kimenet kapott helyet. A maximális, a készülék által még támogatott, felbontás 2048×1152 pixel. Az eszköz gyakorlatilag úgy működik, mint egy második videokártya+hangkártya kombó, az 1080p-s képjel mellett természetesen a hangot is képes továbbítani a HDMI csatlakozón keresztül.
Ahhoz, hogy megfelelő módon tudjon üzemelni ez a világelső csodaketyere nem kell csúcstechnikával rendelkeznünk. Már egy egymagos, 1,2GHz-s processzor, 512MB-ram és SVGA (800×600) felbontás is ki tudja szolgálni az eszközt. Természetesen ezek mellett legalább egy darab USB 3.0 portra is szükségünk lesz.
Aki esetleg játszani szeretne az átalakítón kersztül annak ajánlom figyelmébe a támogatott játékok listáját. (A lista feltehetőleg bővül az idő folyamán majd.)
EVGA GTX 560 2Win
nov 8th
Két darab GF114-es GTX 560 maggal 30%-kal jobban teljesít az EVGA új kártyája, mint a GTX 580, a gyártó jelenlegi leggyorsabbja.
Az EVGA bemutatta a legújabb videokártyáját, amelyen kettő darab GF114-es kódszámú GPU található. A GeForce GTX 560 2Win a gyártó mérései alapján 30%-kal gyorsabb, mint az egy grafikus maggal rendelkező GTX580.


A kártya 850 MHz-es magonkénti órajelen üzemel és 768 darab CUDA magot kapott. A 2Win 2×1 GB memóriával gazdálkodhat, amelyek 4008 MHz-en tekernek. A két GTX 560-as mag erejét egyesítő kártya még csábítóbb lehetne egyes fanatikusoknak, ha SLI-be kötve rögtön négy grafikus magot használhatnánk ki, viszont az EVGA tájékoztatása szerint sajnos erre nincs lehetőség. A videokártyára így is nyugodtan köthető akár négy monitor is, hiszen van rajta három darab DVI csatlakozó és egy mini HDMI is.
HD6970 Devil 13 a PowerColor-tól
okt 7th
Ördögi megjelenést adott az új videokártyájának a PowerColor, amely 10%-os gyári tuninggal érkezik.
A PowerColor saját izlésére szabta AMD chippel szerelt csúcskártyáját, amelyet Radeon HD 6970 Devil 13 néven jelentet meg. A kártyát természetesen egy kicsit megpiszkálták a mérnökök: a grafikus mag 880 helyett 960 MHz-en ketyeg, a memória pedig 1375 helyett 1425 MHz-en üzemel. Mindez nagyjából 10%-os teljesítménynövekedést eredményezett.
A fekete-piros dizjánnal rendelkező videokártya kitűnik a gépházban is, hiszen 13 LED világítja meg, a gyártó szerint pokoli hatást kiváltva. A HD6970-es GPU-ról négy darab hőcső szállítja el a hőt a bordára, amelyet kettő 92 mm-es ventilátor tart hűvösen. A megoldás elviekben 60%-kal hatékonyabb, mint a referenciamodellé, így kimondottan halk hűtésre számíthatunk a tuning ellenére is.
A Devil 13 HD6970 támogatja a második generációs DirectX 11 tecnológiát és a HD3D-t is, de ezek mellett természetesen az AMD Eyefinity is helyet kapott benne, akár négy monitor egyidejű meghajtására is képes.
AMD Radeon HD 7900 várható felépítése (XDR2 Memory, AMD Graphics Core Next)
szept 9th
Az AMD VGA-k következő generációjáról elég részletes leírás / specifikáció látott napvilágot. A HD 7900-as széria (HD 7950, HD 7970 és HD 7990) 2012 első negyedévében debütál majd. Az új 28nm-es technológiára épülő GPU kódneve Tahiti (PRO és XT), amely az új GCN (Graphics Core Next) névre keresztelt architektúrára épül. (A jelenlegi forgalomban lévő HD 6900 a VLIW4 architektúrán alapul.) A második fontos változás a HD 7900-al kapcsolatban az új XDR2 memória megjelenése mely kétszer olyan gyors mint a jelenlegi GDDR5-ös modulok. A Radeon HD 7900 2048 shader maggal (1536 van a HD 6970-ben), 128 textúra és 64 ROP egységgel érkezik majd. Az áram felvétele mindössze 190W ami 60W-al kevesebb mint a HD 6970 szükséglete.
De még mielőtt az AMD szabadjára engedné a HD 7900-as sorozatot az év végén megjelenik a gyengébb 7800-as széria (HD 7870, HD 7850 és HD 7650). A Radeon HD 7870 erejét a Thames XT GPU biztosítja majd (28nm, VLWI4 architektúra, 1536 shader mag) 2048MB GDDR5 memória társaságában.
Már 3DMark rekordot is döntött az extrém HD 6850-es
márc 13th
A ColorFire – ami a GeForce sorozatú videokártyáiról ismert ColorFul leányvállalata – egy új termékkel rukkolt elő, ami nem más, mint egy különleges Radeon HD 6850-es modell. Az Xstorm HD 6850 névre keresztelt termék segítségével már egy 3DMark Vantage rekordot is megdöntöttek, igaz, ehhez megint szükség volt némi extrém, folyékony nitrogén alapú hűtésre is.



A kínai gyártó termékét egy kínai tuningmester vette kezelésbe, amelynek meg is lett az eredménye. A termék GPU-ját 1500 MHz-es, a memória chipeket pedig 5100 MHz-es effektív órajelig sikerült megemelni, de a siker érdekében a Core i7-980X processzor sem gyári órajelen ketyegett, hanem egészen pontosan 5,7 GHz-en. A kísérlet bizony sikerrel zárult: a korábbi csúcstartó eredményét mintegy 3810 ponttal sikerült túlszárnyalni, így a friss rekkort mostantól P27751 pont. A hitelesített eredmény itt tekinthető meg.

Az Xstorm HD 6850-es videokártya egyébként egy középkategóriás különlegességnek fogható fel. A termék minőségi alkatrészekből álló VRM áramkörrel rendelkezik (minőségi tekercsek és kondenzátorok), a rendszer hűtéséről pedig egy nagyméretű ventilátorral ellátott egyedi megoldás gondoskodik. A 4+1 fázisú tápellátást kínáló VRM áramkör mellett dupla BIOS és OCP unlock kapcsolók is helyet kaptak a terméken, sőt, még dedikált feszültségmérő pontok is rendelkezésre állnak. A termék stabil tápellátásának biztosításához két darab hattűs PCI Express tápcsatlakozó alkalmazására van szükség.


A hatékony, de halk hűtéssel érkező termék esetében a GPU által termelt hőt három hőcső vezeti el az alumínium lamellákhoz. A videó kimenetek között a két DVI port mellett egy HDMI és egy DisplayPort csatlakozó is helyet kapott. A tuningra kihegyezett újdonság a gyártó gyakorlatából kiindulva valószínűleg csak Ázsiában lesz elérhető, ára egyelőre ismeretlen.
CeBIT 2011: AMD videokártya-csomag
márc 6th
Az AMD rövidesen hivatalosan is útjára fogja indítani legújabb, Dual-GPU felépítésű szörnyetegét, a Radeon HD 6990-et. Erről a monstrumról számos kép került az internetre, hiszen a ez is ki volt állítva és működés közben is megtekinthető volt. A két Cayman grafikus processzorral és összesen 4 GB GDDR5 fedélzeti memóriával felszerelt kártya már feltűnt a Sapphire, valamint a Micro-Star International kínálatában. A két darab 8 tűs PCI-E tápcsatlakozó alkalmazásával a fogyasztás könnyen elérheti a 375 Wattot. A hátlapra egy DVI, valamint négy darab DisplayPort került. A Sapphire háza tájáról a kártya dobozáról is kikerült egy kép.
A Gigabyte két darab Cayman és két darab Barts alapú videokártyát mutatott be, melyek közül a módosított Radeon HD 6970 és a 6870 megkapta a SOC jelzőt, ami azt jelenti, hogy az átlagosnál jóval nagyobb mértékű tuningban részesültek, a pontos órajelekről azonban nem nyilatkozott a gyártó. A négy újdonságokban közös vonás, hogy mindegyikük a gyártó saját fejlesztésű, WindForce névre elkeresztelt hűtési megoldást alkalmazzák.
A Colorful esetében az Xstorm nevű kártyák mutatkoztak be. Itt Radeon HD 6850, 6870 és 6970 típusú termékek kerültek átdolgozásra. Az egyedi hűtés mellett mindegyikük két BIOS-al van ellátva. Amiért különlegesnek mondhatóak ezek a produktumok, hogy felröppentek olyan pletykák, melyek szerint az Xstorm széria Európában is megvetheti lábát.
Most essen néhány szó a PowerColor újdonságáról is, ami nem más, mint a Radeon HD 6870 Eyefinity verziója. A hátlapon lévő hat darab Mini-DisplayPort segítségével a kártya egyszerre hat darab kijelzőre tudja kirajzolni a tartalmakat. A BartsXT nevű grafikus processzor 900 MHz-en ketyeg. A 4.200 MHz-en üzemelő GDDR5 típusú memórialapkák mennyiségét megduplázta a gyártó, így azok 1 GB helyett 2 GB mennyiségben állnak a rendelkezésre. A PowerColor Radeon HD 6870 Eyefinity 6 egy dual-slot hűtővel érkezik, a megjelenés időpontját és a várható árat azonban még homály fedi.
Végül pedig következzen az XFX, ahol két darab videokártyát lehetett megtekinteni. AZ egyik a Radeon HD 6850 Single-Slot verziója, míg a másik a Radeon HD 6870 Black Edition. Ez utóbbit egy két ventilátoros, egyedi hűtővel látták el nem véletlenül, hiszen ez a termék gyári túlhajtáson esett át. Ez konkrét számokban annyit tesz, hogy a BartsXT grafikus processzor órajelét 940 MHz-re, míg az 1 GB GDDR memória órajelét 4.600 MHz-re emelték. Az XFX 200 eurót kér a Radeon HD 6870 Black Edition változatáért. A kártyáról egyébként egy részletes, külföldi teszt is készült, amit ezen az oldalon lehet megtekinteni. A gyártó másik kiállított terméke a Radeon HD 6850 Single-Slot követi a referencia órajeleket.
Sapphire HD 6970 – különleges kiadás
dec 18th
A Sapphire az elmúlt hetekben bemutatta a 6000-es szériába tartozó modelljeit. A nagyobb modellből készült egy SAPPHIRE HD6970 2GB GDDR5 BFBC2 VIETNAM GAME EDITION változat, amihez ajándék a névben jelzett game. Ugyanezt megvehetjük díszdobozban, fém táskával együtt is, valamivel drágábban, SPECIAL EDITION néven.
Aki nem vágyik sem táskára, sem játékra, pusztán a Radeon HD 6970 és 6950 erejét szeretné a gépében tudni, az már most vásárolhat Sapphire modelleket. HD 6950 végfelhasználói áron akár 99.500 Ft-ért, míg a HD 6970 118.000 Ft-ért is a miénk lehet. (Főleg akkor, ha a kiskereskedések gyorsan árversenybe kezdenek.) A díszdobozos, BattleField BC2 Vietnam játékkal egybecsomagolt változat is megérkezett hazánkba, ennek ára: 131.000 Ft.
Sapphire HD 6950, 6970 és 6970 Special Edition
Ha minden úgy alakul ahogy szokott, akkor még januárban érkezhet HD 6970 TOXIC, sőt ha a GPU jól bírja a tuningot és a Sapphire nem fél hozzányúlni a hűtéshez, egy szénné húzott Super TOXIC is.
Sapphire DisplayPort to DVi active adapter
júl 30th
Hát mivel újfent Eyefinity-ben utazok és nem veszek 3x olyan drága monitort ezért ez a kis cucc kellett. Hát kicsinek kicsi de mire ideért Szegedről 9k+ -be volt. Mondjuk megérte, működik 2 monitorral. Mivel még nem ért ide a 3 új ezért nem tudtam kipróbálni élesben.
Képek.: (nem a legjobb minőség de futtában csináltam csak)



































