Notebook
Zenbook – Air by ASUS
okt 12th
Az ASUS kedden egy globális bemutató keretein belül mutatta be az új ultrabookját, mely a Zenbook név alatt került a piacra. A MacBook AIR-el szemben kíván csatába vonulni, így fontos volt az unibody ház vékonysága. Az elöl 3, hátul pedig mindössze 17 mm-es ház ezüst színű fedelén elegáns, körkörös minta található. Jelenleg UX21E és UX31E különféle változatait találhatjuk meg a boltokban.
A kisebbik testvérben egy 11,6″ kijelző található 1366*768-as felbontással, míg a nagyobbikban 13,3″ 1600*900-as felbontással található meg. Az ASUS-nál figyeltek a teljesítményre is, így az Intel 2. generációs i5 és i7 processzorát kapjuk meg 4 GB DDR3 RAM társaságában, SSD meghajtóval és legalább 5 órán át kitartó akkumulátorral. Ezen kívül még olyan technológiák találhatóak a gépben, mint az Instant On, az USB Charger+ vagy az ASUS SonicMaster, melyek közül az első segítségével kb. 2 mp alatt bekapcsolódik laptopunk, az USB Charger+ -al az USB3.0-s eszközök ultra gyorsan feltölthetőek lesznek, a SonicMaster pedig olyan hardver és szoftver optimalizáció, melyet az ASUS Golden Ear csapata és a Bang & Olufsen ICEpower® épített be. A Zenbook sorozat megjelent tagjai már kaphatóak Észak-Amerikában, 999 dollártól.
Arany MacBook Pro
okt 10th
A MacBook Pro alapból sem tartozik az olcsó számítógépek közé, de a Computer Choppers igazi luxusterméket faragott belőle.
Az átalakítás legnagyobb lépése az alumínium unibody ház beburkolása 24 karátos arannyal – ehhez képest az Alma-logó kirakása apró gyémántokkal (összesen 5 karátnyi drágakő kerül a gépre) már igazán semmiség. Annak érdekében, hogy semmiképpen se fordulhasson elő, hogy saját gépünk másolatával találkozunk egy konferencián, még egyedi gravírozás is kérhető a burkolatra.
Ami az árat illeti, ez nem ismert – aki szeretne rendelni, annak egyrészt a Computer Choppersszel kell felvenni a kapcsolatot, másrészt ha számára ez fontos kérdés, akkor nem ez az a notebook, amire vágyik. Mi a reménybeli vevőknek viszont azt javasoljuk, hogy a noteszgép mellé rögtön rendeljenek egy megfelelő védőtokot is, hiszen az arany könnyen karcolódik.
További képek:
Zenbook lesz az ASUS Ultrabookja?
okt 7th
Egy véletlennek köszönhetően kiderült, hogy az ASUS Ultrabookok Zenbook néven jelennek meg.
A felfedezést a Notebook Italianak köszönhetjük, akik a jövő héten New Yorkban tartandó, az UX21 és UX31 bemutatására szervezett esemény információkérő ablakának fejlécében bukkantak a megnevezésre (az ASUS azóta már eltűntette ezt a részt).
Csatalaptop multi-touch kijelzővel
jún 27th
A Getac X500 ellenáll mindennek, akkor is működik, ha gránát robban mellette. Tudása miatt csatamezőn kívül is megállja a helyét, bár kérdéses, kell-e ilyen otthonra az átlag felhasználóknak.
A Getac biztos pont a strapabíró műszaki cikkek piacán és borítékolható, hogy az X500 sem ront jelentősen a cég hírnevén. Az új ketyerét borító speckó magnéziumötvözet szinte elpusztíthatatlanná teszi a gépet, gond nélkül ellenáll rázkódásnak, ütésnek, pornak és folyadéknak.
Az ipari, katonai célokra is dolgozó gyártó új üdvöskéjének a teljesítményére sem lehet panasz. Többféle konfigurációban lesz majd elérhető, a top verzióba 2.66 GHz-es Core i7 processzor kerül, amit még egy NVIDIA GeForce GT330M MXM gpu-val is megfejelnek. Árról egyelőre nem tudni, de nem lesz olcsó, az biztos.
A multi-touch kijelző 15.6 hüvelykes, 1366 x 768-as felbontásra képes. A gyártó szerint külön odafigyeltek arra is, hogy erős napsütésben is minél láthatóbb legyen a képe. A gépen négy USB 2.0 port kap még helyet, emellett további portok, HDMI és VGA csatlakozó, kártyaolvasók bővítik a felhasználási lehetőségeket.
httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=IrEk0SE0CI8
Az akkumulátor 8700 mAh-es, ráadásul akár mindjárt kettőt is bele lehet zsúfolni. Ennek, no és az ellenálló burkolatnak köszönhetően, nem éppen pehelysúlyú a kicsike. Ez egy újabb alternatív felhasználási módot vet fel: több mint öt kilójával és kompakt kis fogantyújával akár kézitusában is jól jöhet, ha kifogytunk a munícióból.
Megérkezett a Sony VAIO C sorozata
jún 24th
A C széria képében új, különleges dizájnú sorozattal bővül a Sony VAIO notebookok kínálata.
A notebookok 14”-os kijelzővel rendelkeznek, és elsősorban a fiatalabb, valamilyen különlegesebb noteszgépre vágyó vásárlókat célozza meg velük a Sony. Ennek megfelelően a legnagyobb különlegességet a burkolatuk jelenti, ami négy színben érhető el: pirosban, zöldben, narancssárgában és fehérben. Ezek közül az utolsót kivéve valamennyi szín „neon”, ráadásul a burkolat felső rétege még áttetsző is, így erősebb külső fény hatására a gépek igazi neonfényben pompázhatnak.
Az érdekes külső alatt az A1S1E modell esetében Core i3 processzort, 4 GB memóriát és 500 GB-os merevlemezt találunk, a kijelző felbontása pedig a már szabványosnak mondható 1366×768 pixel. Grafikus kártyaként egy dedikált Radeon HD 6470M-et kapunk, az optikai meghajtó pedig DVD+-RW. Csatlakozókból négy USB (ezekből egy 3.0-ás) és egy HDMI került a gépre. Mivel Sony gépről van szó, a webkamera Exmor érzékelőt kapott, ezzel remélhetőleg az átlagnál jobb képet kapunk majd a Skype használata közben is. Újdonságnak számít még, hogy az új VAIO gépekkel elérhető a végre magyarul is tudó VAIO Care, amelyet az Assist gombbal indíthatunk el.
A teljesen új C szérián kívül a tavasszal bemutatott, AMD-alapokra épülő YB készülék is kiegészül egy rózsaszín burkolatú verzióval és egy 4 GB-nyi RAM-mal rendelkező változattal, a kevésbé különleges kinézetű notebookra vágyók számára pedig megérkezik az E sorozat is, 15”-os kijelzővel, a csúcsmodellben Core i5 processzorral és GeForce 410M grafikus kártyával.
Notebook fejlesztés
ápr 3rd
A cím úgy gondolom mindent elárul. Nem is kell mondanom, hogy sokan kételkedve néztek csak, hogy “de hát egy laptopban mit és, hogy tudsz cserélni?” A válasz egyszerű szinte mindent. Először egy új laptop megvételén gondolkodtam de hamar rá kellett jönnöm, hogy a meglévőt fejleszteni lényegesen olcsóbb.
Az alap gépben volt egy AMD Turion X64 TL-50 processzor, 1GB DDR2-es memória valamint egy 160GB-os Samsung HDD, a teljesség igénye nélkül. Azért csak ezeket említem mert ezeket cseréltem ki benne. Talán az első tétel a legérdekesebb mindenki számára ezért ezt hagyom a végére. (+ mert ezt cseréltem benne a legkésőbb)
A RAM és a HDD párost a Lambda Computer-től sikerült elég elfogadható áron beszerezni. Név szerint egy 1GB-os Kingmax memória modul és egy 250GB-os Samsung Spinpoint M7 volt a fejlesztés első lépése. Ezek után már megfigyelhető volt némi sebességnövekedés. (A régi 160-as Samsung eléggé nehézkesen olvasott már.)
Persze ekkor jött az, hogy a gyári TL-50 @1600 is elég sovány már. Elkezdtem a neten keresgetni a bontásra váró laptopokat, gondoltam egyet kibelezek és kész. Ekkor találtam meg Hadveraprón egy nagyon segítőkész embert aki több fajta processzort is árult. Természetesen mondanom sem kell, hogy új és 1 évig garanciális termékekről van szó. Így a TL-50 helyére egy TL-60 @2000 került. Most már nagyobb cache és órajel biztosítja a szükséges számítási kapacitást.
A teljes vérfrissítés nem került 30.000,- forintba, egy új laptop ára ehhez nem is hasonlítható.
32 órás üzemidőt ígér az új HP Elitbook
feb 25th
Az egy évvel ezelőtt a 4-6 órás aksiidők kiemelkedőnek számítottak (még most is) és akkor jöttek ki az első CULV (ultra low voltage) procis gépek, melyek teljesítményben picit kevesebbet (bár a játékon kívül elég mindenre) nyújtottak, aksiidőben viszont akár 2x-szeresen rávertek társaikra. Új Aksival legkímélőbb üzemmódban az ASUS UL30V-m akár 12 órát is kibírt, folyamatosan internetezve, Word-döt használva pedig képes volt végignyomni egy 8 órás munkanapot konnektor nélkül. Egy év, napi 16 óra használat után az aksik sokat vesztettek kitartásukból 5 óránál nem nagyon bírnak már többet.
És ezek után jön a HP és azt állítja, hogy a márciusban érkező 14”-os 8460p és a 15,6”-os 8560p akár 32 órát is bírják egyetlen feltöltéssel. Több, mint egy nap, 4 munkanap. 3x annyi, mint az iPad vagy egy CULV procis laptop tudott újkorában, pedig a HP gépei nagyobb étvágyú Core i3, i5 illetve i7 procikkal lesznek választhatóak. Várjuk az első éles teszteket.
Háttértárnak 160GB SSD-t kínálnak, memória 16GB-ig pakolható, ami a videókártyát illeti integrált Intel-t és külön AMD Radeon-t (HD 6470M, 1 GB DDR3) tartalmaz. Minden bizonnyal energiatakarékos üzemmódban az előbbit, míg teljesítményigényes alkalmazások, játék során utóbbit használja.
Mindezek a HP Forge becenévre hallgató masszív magnézium-alu ötvözet házában kapnak helyet, melyet erősebb felépítmény és gumírozott tömítések és rázkódáselnyelő elemek jellemeznek. A katonai minősítésű, külső környezető behatások ellen védett laptop ellenáll a pornak, párának, légnyomásnak és magas hőmérsékletnek, erős napsütésnek is. A 9 cellás szuperaksi még egy speciális zárat is kapott mely megakadályozza,hogy erősebb rákódás, netán leejtés esetén az energiaforrás kicsússzon a helyéről.
A két új ElitBook március 15-én érkezik. Az 15 collos verziórét $1100-t, míg a kisebb 14 collos modellért $1000-t kell kicsengetni.
Lenovo IdeaPad U1 a Hybrid
jan 13th

Az all-in-one PC-k mellett a Lenovo a notebook-felhasználókra is gondolt a CES-en, és egy igazán érdekes hibrid notebook-koncepcióval állt elő. Alapértelmezett üzemmódban az IdeaPad U1 Hybrid egy mutatós 11,6 inch-es laptopnak néz ki, szép lekerekített formákkal, de ha a felhasználó mondjuk e-könyvolvasóként szeretné használni, akkor a képernyő szó szerint lekapható a keretéből, és máris érintőképernyős tabletként funkcionál (természetesen multitouch-os kezeléssel).

A notebook része amúgy a közepes-alsó kategóriába esik a teljesítményt tekintve, Windows 7 Home Premium oprendszerrel, 128 Gb-os SSD háttértárral, Intel Core 2 Duo CULV processzorral. A kivehető tablet részben is helyet kapott egy külön processzor, nevezetesen egy Qualcomm 1 GHz Snapdragon típusú, ami ugyan kicsit szerényebb teljesítményű, mint a notebook-részben lévő, de talán egy tabletbe ez is elegendő lehet. 16 Gb-nyi saját flash memóriával rendelkezik, szóval kapacitásban nem marad el vetélytársaitól, de mindenképp fura lesz kezelni az IdeaPad U1-et, már csak azért is, mert ha olyan fájlokkal vagy alkalmazásokkal dolgozunk, amiket a notebookban és a kivehető tabletben is szeretnénk használni, akkor idejében gondoskodnunk kell a duplikálásról. Arról nem is beszélve, hogy a “slate” részben egy külön Linux-alapú operációs rendszer működik majd, ami közel sem mindig lesz kompatibilis az egyes Windows 7-es programokkal.

Mindenesetre a Lenovo az U1 Hybrid-et inkább egy szórakoztatásra és internetezésre specializált tabletként promotálja, és nem egy full tablet PC-ként, mert érzik, hogy nem teljesen kiforrott még ez az irányvonal. Június elején várható a forgalomba hozatala, előreláthatóan 999$-os kezdőáron (kb. 215.000 Ft), ami már a hasonló hardverkiépítésű MacBook Air-t közelíti árban, de a marketingben vélhetően rámennek majd arra, hogy ezért az árért tulajdonképpen két teljesértékű terméket kap a vásárló. Van benne valami.


















