Handset
Razer Naga vs Imperator
máj 11th
Mai választásunk a Razer két közepes árkategóriájú egerére esett ezek nem másak mint a Razer Naga és az Imperator. Az összehasonlításhoz az eszközöket és a képeket Illuwatar és GodIike szolgáltatta. Na akkor nézzük mit is kell tudni a két cuccról: Részletek >
Itt az új iPad
márc 10th
Jobb kijelzőt, négymagos grafikus processzort kapott az Apple vadi új táblagépe. A boltok polcaira a jelenleg uralkodó iPad 2 árán érkezik, az utóbbinak pedig csökkenti a gyártó az árait.
Nagyon várta már mindenki az új készüléket, korábban mi is beszámoltunk 1-2 várható fejlesztésről, de nézzük mi is valósult meg ezek közül. Ami az elnevezést illeti, a kézenfekvőnek tűnő iPad 3 és az utóbbi időben, egyre jobban, terjedő iPad HD sem lett nyerő a fejesek körében. Egyszerűen “az új iPad” néven emlegetik a Tim Cook által leleplezett készüléket.

Tehát kezdjük is mi lett új és mi maradt a régi, 4G LTE és 42Mbps HSPA+ támogatás, az akku üzemideje lényegében nem változott, maradt 10 óra, de még 4G-vel is 9 óra környékén mozog. Változott ugyanakkor a vastagság és a súly, méghozzá némiképp meglepő módon hátrányára. Előbbi 8.8 milliméterről 9.4-re nőtt és a súly is növekedett ennek következtében.
Az iPhone 4-nél debütáló Retina Display-t megkapta az új iPad is, igaz, a pixelsűrűség alacsonyabb az okostelefonénál de még így is egy bámulatba ejtő 2048 x 1536 pixeles felbontással nézünk szembe.
Itt egy kis összehasonlítás a The Verge jóvoltából, ennyit dob a Retina kijelző:

A kijelző alatt is jelentős változások történtek, A5X processzor tevékenykedik a vágódeszkában, négymagos grafikus chippel, ami könnyedén lehagyja, az egyébként kiváló teljesítményt nyújtó, Tegra 3-at is. Az Apple állítása szerint négyszer olyan gyors az újonc, mint a ketteske.
A két kamera közül az előlapon egy standardnak mondható VGA szenzor kapott helyet, a hátoldalra viszont felkerült az iPhone 4S kapcsán oly sokat dícsért 5MP-es egysége. (Képstabilizátor, zajszűrés, FullHD videó rögzítés)

A legolcsóbb, WiFi-s verzió 499 dollárba kerül, míg az előző generációs táblagép ára 399 dollárra csökkent ami jó hír lehet azoknak akiknek elég két, a szemükbe integrált retina és nem kell még egy a kezükbe is.
HTC One X és One S
feb 18th
Az a hír járja, hogy One X és One S lesz a neve a HTC két új telefonjának, az Edge-nek és a Ville-nek.
Az MWC 2012 alatt debütáló készülékekről már elég sok mindent tudunk sőt képeket is láttunk. Most már az sem titok, hogy milyen névre keresztelik őket (már ha igazak a pletykák), bár az Edge szerepelt már Endeavour néven is de a One X sokkal jobban cseng.

A két mobil közül a One ^X a nagyobb, Tegra 3 processzorral, 4,7”-os 720p-s kijelzővel és 32 GB-os beépített háttértárral érkezik majd, míg kisebb S-be csak egy 1,5 GHz-es kétmagos Qualcomm chip és 4,3”-os 960×540 pixeles kijelző kerül.
E két régi ismerős mellett még az sem kizárt, hogy bemutatkozik a HTC Primo is. Valamint a Flyer utódjának bejelentése is időszerű lenne, melynek részleteit még szintén homály fedi.
Márciusban érkezhet az iPad 3
feb 6th
Erősebb CPU és LTE támogatás szerepel a friss iPad 3 pletykák élmezőnyében. A bemutatóra egyesek szerint már márciusban sor kerülhet.
A már tavaly is nagyon várt iPhone 5 körüli pletykákról beszámoltunk a héten. A másik sikertermék, a táblagépek kategóriájában, továbbra is uralkodó szerepet tölt be. Így nem is véletlen, hogy a következő generációja körül is felfokozott az érdeklődés. Az iPad 3-at akár már márciusban piacra dobhatják. Részletek >
Friss szifon 5 pletykák
jan 26th
A jól értesültek szerint már idén nyáron érkezhet az iPhone 5.
A 9to5mac.com több a Foxconn gyárából induló forrásra hivatkozva azt írta, hogy szinte minden készen áll a gyártás megkezdésére. Azt is hozzátették, hogy több, különböző prototípust készítettek már el. (Ezek csak kicsit különböznek egymástól.)

Hogy melyik lesz majd a végső befutó egyenlőre még nem tudni, mindenesetre néhány pletyka ismét előkerült. A már tavaly is sok helyen említett asszimetrikus könnycsepp forma vélhetően továbbra is csak ábránd marad.
Másrészt 4 hüvelykes, vagy annál nagyobb kijelzőre kell számítani a név nélküli Foxconn alkalmazott szerint.(Az is elhangzott, hogy az egyik prototípusba az LG által készített érintőkijelző került.)
Már itthon is kapható a Samsung Galaxy Xcover
jan 20th
A készülék nem tartozik a csúcskategóriába, meglehetősen kicsi 3,65”-os LCD kijelzőt kapott, aminek CSAK 480×320 pixeles felbontása van. A CPU helyén egy 800 MHz-es egységet kapunk, belső tárolója mindössze 150 MB, de ezt szerencsére microSD kártyákkal kiegészíthetjük Kamerája sem mondható valami komoly darabnak mindössze 3,15 Mpixeles, mozgóképet VGA felbontásban tud rögzíteni.
A készülék valódi énje azonban a hardver teljesítményében rejlik itt jön a képbe az extra strapabíró kivitel. Ennek egyik része a kijelzőt borító Gorilla Glass + speciális ház, ami megfelel az IP67-es szabványnak (por- és vízállóság). Tehát ez azt jelenti, hogy 1 méteres mélységben 30 percet is kibír probléma nélkül. Aki esetleg szeretne egyet magának az a Vodafone-nál érdeklődjön ugyanis hazánkban elsőként itt vásárolhatjuk meg.
Wayteq xTAB-100 teszt
dec 28th
Karácsony, jó kaják, ajándékok. Nekem egy Wayteq xTAB-100 tablet pc-t hozott a Jézuska, róla szól a mai tesztem.
Panasonic android + Lumix alapokon
nov 28th
Úgy néz ki, hogy már a japán Panasonic sem maradhat ki az európai és amerikai okostelefon piacról. Az alábbi képen a Panasonic LUMIX Phone 101P-t láthatjátok, melyet Japánban árulnak, egész finomak a tulajdonságai és reméljük, hogy legalább vele akarnak berobbanni az itteni piacra:
- Android 2.3
- 4-inch QHD LCD kijelző 960×540 felbontással
- 13.2MP CMOS Lumix szenzor “Mobile Venus Engine“
- vízálló készülékház (IPX5/7)
- TI OMAP4430 dupla-magos CPU (1GHz)
- microSDHC bővíthetőség
- IEEE802.11b/g/n Wifi
- Bluetooth 2.1+EDR
- IrDA(?)
- e-pénztárca
- digitális TV tuner
- W-CDMA, GSM
- méret: 64×123×9.8mm súly: 128g
Swivl dokkoló-rendszer
nov 25th
Manapság az emberek nagy része már az okostelefonjával készít képet, videofelvétel, nem nagyon ruház be senki sem új kamerára. Már több telefon, köztük az iPhone 4S is már full HD-ban képes rögzíteni, ezért az a legkézenfekvőbb dolog mindenki számára, ha a telefonjával videózik, ami mindig kéznél van. Az iPhone talán eleve előnnyel indul az előlapi kamerája miatt ezen a téren. A cikkben egy Swiwl nevű mozgást követő dokkoló-rendszert fogok bemutatni. A szerkezetet bármely sík felületre rátesszük, belehelyezzük a telefonunk, és máris kész a mozgásunkat lekövető kameránk. Eddig menne, igaz? Azért ne egy olyan rendszert képzeljünk el mint a kinect (az Xbox 360 játékkonzol esetén), hogy a testünket szkenneli be és az alapján követi a mozgásunkat. A dokkoló-rendszerhez tartozik egy szenzor, amit a ruhánkra csiptetve, vagy akár a kezünkbe tartva végezhetünk bármilyen mozgást, ez alapján forog utánunk a kamera. 360 fokos fordulatra is képes, s ha szükség van rá, dőlésszöget is változtat. Mindenki döntse el maga, milyen helyzetekben válhatna hasznára a Swivl névre hallgató “csoda”. A következő videóban ízelítőt kaphattok a szerkezet működéséből.
Blackberry Playbook 199 dollárért, az Apple is csökkent
nov 23rd
Igen, ide is eljutottunk. A Blackberry Playbook 200 dollárért megvehető az USA-ban, hiszen jelentősen kevesebb táblagépet adott el a kanadai gyártó, mint amennyit remélt. Fél év alatt mindössze 700 ezer készüléktől sikerült megválniuk, nem bírta az amúgy erős hardveres alapokkal rendelkező tablet megdönteni az iPad uralmát. Még a szoftver frissítésével is körülbelül februárra csúsztak a Blackberry-nél, a Kindle Fire és a Nook tabletek mellet egyszerűen kénytelen volt “padlóra” küldeni az árakat. A legolcsóbb modell esetében 60%-os árcsökkenésről is beszélhetünk, így a 16 gigás 199, a 32 és a 64-es gép ára pedig 299 illetve 399 dollárra csökkent. Sajnos Európában nem tudni még, hogy esik-e az eszköz ára.
Az Apple is csökkent, de ő korántsem azért, mert nem lennének kelendőek a termékei. Történetesen fekete péntek lesz a héten, ami a hálaadást követő első péntek, ahol a gyártók/boltok árakat csökkentenek, ezzel is jelezve a karácsonyi szezon kezdetét. Mivel már nálunk is megnyílt az Apple online boltja, így itthon is kedvezményesen lehet majd rendelni a tableteket, számítógépeket, zenelejátszókat illetve néhány kiegészítőt. Valószínűleg ők nem 60, hanem csak 10-15% kedvezményt adnak az eszközeikre.










