Eddig soha nem tapasztalt szabadság, a valóság precíz szimulációja, és egy képzeletbeli katonai konfliktus — ezt nyújtja nekünk az ARMA 2, a játék, amely mellett a hibái ellenére is érdemes kitartani.

Aktuális üdvöskénk felmenőit a katonai szimulátorok képzeletbeli trónján kell keresgélnünk, sőt a cseh kompánia vérprofi világából annak idején elsőként vásárolt be többek közt az Amerikai Tengerészgyalogság (biztos akad egy idősebb tábornok, aki esténként a Pentagon falába veri a fejét, hogy ezt kellett megérnie, mármint kelet-európai fejlesztők meg a USMC). Mi meg csendben örülünk, hogy a VBS tréningmodulokból szépen kúszik át a sok jóság, és hasonló szituációkban, pontosan lemásolt fegyverekkel rohangálhatunk pont azon elvek, procedúrák mentén, mint az igazi katonák. A Bohemia Interactive 2001-ben mutatkozott be az Operation Flashpointtal, amely a ’80-as évek orosz haderejét eresztette össze a NATO-val. A kulcsszavak, mint ballisztika, fejlett parancsnoki lánc, járműhasználat és realizmus gyorsan presztízst teremtettek.

Sajnos a kiegészítő lemez megjelenése után a prágai műhely összerúgta a port a kiadóval, és Codemastersék megtartották az OPF címkét (hamarosan onnan is jön egy OPF2), így a soron következő epizód az Armed Assault, röviden az ArmA nevet kapta. Itt egy kitalált szigeten (Sahrani) összegezték a rajongók visszajelzéseiből és az időközben megjelent kiképző szimulátorokból csörgedező tapasztalatokat. Ha lehet mondani, az ArmA ugyan egy új brandet teremtett, azonban nem volt folytatása, az ugyanis a talányos Next Gen Game néven futott, és csak most, az ArmA 2-vel realizálódott. A játék alapjai mit sem változtak, még mindig egy realisztikus katonai szimulátorba — FPS-nek nevezni olyan lenne, mint a Ferrarit egy kalap alá vonni a kispolszkival — lépünk minden egyes küldetés elindításával. A felvehető felszerelés épp annyi, amennyit egy katona elbír, és minden nála lévő tárgy és fegyver úgy viselkedik, mint a valóságban. A fejlesztők a ruházat legutolsó gombjáig ragaszkodtak a USMC normáihoz, és az olyan apróságoknak is jelentősége van, mint egy karóra. Akad például olyan küldetés, ahol a civil környezetben felkutatásra váró célszemély napi rutinját a hírszerzés már begyűjtötte, így elég csupán a meghatározott időpontban benézni a templomba vagy megkeresni a vegyesboltot, és lekapcsolható a delikvens. A nehézségi fokoknál a navigációs segédletek alkotta halmazt kilőve, és csak a térképre, GPS-re és tájolóra támaszkodva lényegesen nehezíthető (hitelesebbé tehető) egy-egy feladat. A lőszerkészlet táranként való nyilvántartása, a valós célzási körülményeket – testhelyzet, mozgás, nyugalmi állapot – ránk vetítő rutinok és persze a lövedékek pályagörbéjének, átütőerejének pontos szimulációja teljesen egyedi élményt ad a tűzharcban. Részletek >