Entertainment
All about usic, movies, tv series, etc…
Google Maps már Nintendo-ra is
márc 31st
Tegnap látott napvilágot egy videó, ez eddig nem is lenne nagy dolog minden nap kerül fel valami Google csatornájára. Azonban most arról van szó, hogy Ken Tokusei bemutatja a Google Maps 8-bit-es verzióját, melyet kifejezetten a NES (Nintendo Entertainment Systems) – hez fejlesztettek. Lényegében egy kártyáról beszélünk ami kapcsolódik az internethez (a jó öreg betárcsázós módszerrel, így szinte mindenki számára elérhető) elküldi a GMaps szervernek, hogy mit szeretnénk megnézni majd pár másodperc után megkapja a gép, hogy mit kell neki kirajzolnia.
Ha valaki kedvet kapott volna egy kis 8bit-es nosztalgiázáshoz az kipróbálhatja a dolgot Nintendo nélkül is. Ehhez nem kell mást tennünk mint ellátogatni a http://maps.google.com-ra majd ott a “Küldetés”-t választani a térkép típusánál.
The Big Bang Theory – Agymenők
okt 17th
Először úgy gondoltam, hogy minden évadról írok külön-külön…
de felesleges lenne 3x leírnom ugyanazt. Egyszerűen szuper! Lehet nem az “átlag” embernek való de szerintem briliáns az egész úgy ahogy van. Az első évad ugyan csak 17 részből áll de a 2. és 3. már 23ból. A részek 20 percesek tehát az ember mindig tud 1-2 részre időt szakítani. Attól jobb kritika nem is kell szerintem minthogy 1 szűk hét alatt megnéztem az első 3 évadot és mééég akarom folytatni. Már a 4. évadból is kivégeztem ma az első 4 részt, de semmi sem változott lényegében. Minden ugyanolyan fantasztikus mint az első évadban volt.
Elég erősen tervezem egy poló legyártatását is akit érdekel esetleg a dolog az jelezze.
MUST SEE!!
The Unit – 4 évad 69 rész
jún 1st
Azt kell hogy mondjam, hogy talán a világ legjobb 21. századi katonás sorozata. Senki sem halhatatlan benne, nincs tele túl sok “na és ezt mikor álmodtátok?” dologgal. Aki szereti ezt a műfajt annak kötelező darab.
Gyilkos megszállás (Generation Kill)
ápr 19th
Kuvaitban, a sivatag északi részén az első tengerészgyalogos hadosztály Irak lerohanására készül. Mindenki arra vár, hogy az egység parancsnoka mikor adja ki a parancsot az indulásra. Amikor megindulnak, még senki sem tudja, mi vár majd rájuk.
Az Elit alakulat (Band of Brothers)
ápr 19th
Az Elit Alakulat az amerikai hadsereg 101-es légiszállítású hadosztályának 506-os ezredéhez tartozó Easy század történetét meséli el. Alapjául az Easy század veteránjaival készült interjúk, valamint korabeli levelek és híradások szolgálnak. Az Elit Alakulat bemutatja ezeket a fiatal embereket, akik rendkívüli félelmet tapasztaltak, mégis kivételes bátorságot tanusítottak!
1 évad – 10 rész












