Itt az új iPad
Jobb kijelzőt, négymagos grafikus processzort kapott az Apple vadi új táblagépe. A boltok polcaira a jelenleg uralkodó iPad 2 árán érkezik, az utóbbinak pedig csökkenti a gyártó az árait.
Nagyon várta már mindenki az új készüléket, korábban mi is beszámoltunk 1-2 várható fejlesztésről, de nézzük mi is valósult meg ezek közül. Ami az elnevezést illeti, a kézenfekvőnek tűnő iPad 3 és az utóbbi időben, egyre jobban, terjedő iPad HD sem lett nyerő a fejesek körében. Egyszerűen “az új iPad” néven emlegetik a Tim Cook által leleplezett készüléket.

Tehát kezdjük is mi lett új és mi maradt a régi, 4G LTE és 42Mbps HSPA+ támogatás, az akku üzemideje lényegében nem változott, maradt 10 óra, de még 4G-vel is 9 óra környékén mozog. Változott ugyanakkor a vastagság és a súly, méghozzá némiképp meglepő módon hátrányára. Előbbi 8.8 milliméterről 9.4-re nőtt és a súly is növekedett ennek következtében.
Az iPhone 4-nél debütáló Retina Display-t megkapta az új iPad is, igaz, a pixelsűrűség alacsonyabb az okostelefonénál de még így is egy bámulatba ejtő 2048 x 1536 pixeles felbontással nézünk szembe.
Itt egy kis összehasonlítás a The Verge jóvoltából, ennyit dob a Retina kijelző:

A kijelző alatt is jelentős változások történtek, A5X processzor tevékenykedik a vágódeszkában, négymagos grafikus chippel, ami könnyedén lehagyja, az egyébként kiváló teljesítményt nyújtó, Tegra 3-at is. Az Apple állítása szerint négyszer olyan gyors az újonc, mint a ketteske.
A két kamera közül az előlapon egy standardnak mondható VGA szenzor kapott helyet, a hátoldalra viszont felkerült az iPhone 4S kapcsán oly sokat dícsért 5MP-es egysége. (Képstabilizátor, zajszűrés, FullHD videó rögzítés)

A legolcsóbb, WiFi-s verzió 499 dollárba kerül, míg az előző generációs táblagép ára 399 dollárra csökkent ami jó hír lehet azoknak akiknek elég két, a szemükbe integrált retina és nem kell még egy a kezükbe is.
| Print article | This entry was posted by Zoszko on 2012. március 10. szombat at 20:03, and is filed under Tablet. Follow any responses to this post through RSS 2.0. Írhatsz hozzászólást vagy visszakövetheted az oldaladról. |



