november, 2011 archíválva
USB 3-ból HDMI-t a HIS-el
nov 30th
A HIS bejelentette a világ első USB 3.0 ->HDMI konverterét.
A HIS Multi-View+Sound nevű eszköz egyik oldalán egy micro-USB 3.0, másik oldalán pedig egy HDMI kimenet kapott helyet. A maximális, a készülék által még támogatott, felbontás 2048×1152 pixel. Az eszköz gyakorlatilag úgy működik, mint egy második videokártya+hangkártya kombó, az 1080p-s képjel mellett természetesen a hangot is képes továbbítani a HDMI csatlakozón keresztül.
Ahhoz, hogy megfelelő módon tudjon üzemelni ez a világelső csodaketyere nem kell csúcstechnikával rendelkeznünk. Már egy egymagos, 1,2GHz-s processzor, 512MB-ram és SVGA (800×600) felbontás is ki tudja szolgálni az eszközt. Természetesen ezek mellett legalább egy darab USB 3.0 portra is szükségünk lesz.
Aki esetleg játszani szeretne az átalakítón kersztül annak ajánlom figyelmébe a támogatott játékok listáját. (A lista feltehetőleg bővül az idő folyamán majd.)
Panasonic android + Lumix alapokon
nov 28th
Úgy néz ki, hogy már a japán Panasonic sem maradhat ki az európai és amerikai okostelefon piacról. Az alábbi képen a Panasonic LUMIX Phone 101P-t láthatjátok, melyet Japánban árulnak, egész finomak a tulajdonságai és reméljük, hogy legalább vele akarnak berobbanni az itteni piacra:
- Android 2.3
- 4-inch QHD LCD kijelző 960×540 felbontással
- 13.2MP CMOS Lumix szenzor “Mobile Venus Engine“
- vízálló készülékház (IPX5/7)
- TI OMAP4430 dupla-magos CPU (1GHz)
- microSDHC bővíthetőség
- IEEE802.11b/g/n Wifi
- Bluetooth 2.1+EDR
- IrDA(?)
- e-pénztárca
- digitális TV tuner
- W-CDMA, GSM
- méret: 64×123×9.8mm súly: 128g
3467.8MHz-en a Corsairrel
nov 26th
Dominator GT újabb órajelrekordot döntött, ezúttal AMD Bulldozer APU mellett, nitrogén hűtéssel.
A Corsair bejelentette, hogy a Dominator GT CMGTX6-os DDR3-3467-es modulja 1733,8 MHz-en (csatornánként) stabilan működik. Az OC. Jake “Planet” Crimmins-nek köszönhető, aki a Corsair egyik laboratóriumában állította fel az új rekordot. A mutatványhoz egyedileg tervezett folyékony nitrogénes egységet használt. (Hasonló a korábbi CPU és VGA blokkokhoz egyébként.) A rekord döntő konfigurációt az AMD új Bulldozer processzora – a nyolcmagos FX-8150 – valamint a Corsair Professional Series Gold AX1200 1200W-os moduláris tápegysége alkotta.
Aki szeretné kicsit beleásni magát a számokba az EZEN a linken megnézheti a CPU-z által hitelesített adatokat. IDE kattintva pedig kiderül még 1-2 dolgok a konfigurációról.
Swivl dokkoló-rendszer
nov 25th
Manapság az emberek nagy része már az okostelefonjával készít képet, videofelvétel, nem nagyon ruház be senki sem új kamerára. Már több telefon, köztük az iPhone 4S is már full HD-ban képes rögzíteni, ezért az a legkézenfekvőbb dolog mindenki számára, ha a telefonjával videózik, ami mindig kéznél van. Az iPhone talán eleve előnnyel indul az előlapi kamerája miatt ezen a téren. A cikkben egy Swiwl nevű mozgást követő dokkoló-rendszert fogok bemutatni. A szerkezetet bármely sík felületre rátesszük, belehelyezzük a telefonunk, és máris kész a mozgásunkat lekövető kameránk. Eddig menne, igaz? Azért ne egy olyan rendszert képzeljünk el mint a kinect (az Xbox 360 játékkonzol esetén), hogy a testünket szkenneli be és az alapján követi a mozgásunkat. A dokkoló-rendszerhez tartozik egy szenzor, amit a ruhánkra csiptetve, vagy akár a kezünkbe tartva végezhetünk bármilyen mozgást, ez alapján forog utánunk a kamera. 360 fokos fordulatra is képes, s ha szükség van rá, dőlésszöget is változtat. Mindenki döntse el maga, milyen helyzetekben válhatna hasznára a Swivl névre hallgató “csoda”. A következő videóban ízelítőt kaphattok a szerkezet működéséből.
Blackberry Playbook 199 dollárért, az Apple is csökkent
nov 23rd
Igen, ide is eljutottunk. A Blackberry Playbook 200 dollárért megvehető az USA-ban, hiszen jelentősen kevesebb táblagépet adott el a kanadai gyártó, mint amennyit remélt. Fél év alatt mindössze 700 ezer készüléktől sikerült megválniuk, nem bírta az amúgy erős hardveres alapokkal rendelkező tablet megdönteni az iPad uralmát. Még a szoftver frissítésével is körülbelül februárra csúsztak a Blackberry-nél, a Kindle Fire és a Nook tabletek mellet egyszerűen kénytelen volt “padlóra” küldeni az árakat. A legolcsóbb modell esetében 60%-os árcsökkenésről is beszélhetünk, így a 16 gigás 199, a 32 és a 64-es gép ára pedig 299 illetve 399 dollárra csökkent. Sajnos Európában nem tudni még, hogy esik-e az eszköz ára.
Az Apple is csökkent, de ő korántsem azért, mert nem lennének kelendőek a termékei. Történetesen fekete péntek lesz a héten, ami a hálaadást követő első péntek, ahol a gyártók/boltok árakat csökkentenek, ezzel is jelezve a karácsonyi szezon kezdetét. Mivel már nálunk is megnyílt az Apple online boltja, így itthon is kedvezményesen lehet majd rendelni a tableteket, számítógépeket, zenelejátszókat illetve néhány kiegészítőt. Valószínűleg ők nem 60, hanem csak 10-15% kedvezményt adnak az eszközeikre.
Battlefield 3 – Állítólag
nov 23rd
Vajon le lehet rombolni az antennát Caspian Border-en? Átlehet kúszni a tankok alatt? Lehet defibrillátorral ölni? Meg lehet menteni a csapattársunkat miközben le akarják késelni? Lehet-e aknát rakni jeep-re és azzal tankot robbantani? Ki lehet játszani a claymore-okat?
Egy átlagosnak mondható nap a Facebookfalván
nov 20th
Bár mindig próbálkoznak mások a Facebook babérjaira törni ennek ellenére megszoríthatatlanul a világ legnépszerűbb közösségi hálózata. Közel 800 millió felhasználója van világszerte és ez a szám még mindig nő. Előrejelzések szerint jövőre összejöhet az egymilliárd felhasználó.
De nézzük csak mennyire, és mire használja az oldalt egy átlagos felhasználó?
Az JESS3 nevű kreatív ügynökség infografikája nagy vonalakban összefoglalja, mivel tölti idejét az átlagos Facebook felhasználó. Néhány főbb pontot kiemelünk, a képre kattintva pedig teljes méretben böngészhetitek át a grafikát.
- Egy átlagos felhasználónak 229 barátja van
- 2010-ben az átlagos életkor 38 évre emelkedett
- A júzerek 56%-a közzétesz egy státuszfrissítést legalább hetente egyszer
- 16% egyáltalán nem hajlandó státuszfrissítéssel bíbelődni
- Az ismerősök között a volt osztálytársak alkotják a legnagyobb csoportot
Battlefield 3 Montage
nov 20th
Íme egy Battlefield 3 Montage egyenesen Bognar1-től akit már mindenki ismerhet, hiszen nem most kezdte játékos karrierjét. (Ami a Battlefield sorozatot illeti.)
A legnagyobb Androidos tablet
nov 18th
A táblagépek piacán a készülékek elsöprő többsége 7 és 10 hüvely környékén mozog – illetve valahol a kettő között.
A táblagépek rendeltetésüket tekintve igyekeznek minél mobilabb, hordozhatóbb formában biztosítani az asztali gépek sokoldalúságát. Innen nézve nem sok értelme van egy gigantikus táblagépnek, ami nem hordozható, hacsak nem akarunk desktop gépnek egy érintőkijelzős monstrumot.
Az isztambuli Ardic nevű cég egy tízhüvelykes, Honeycombot futtató táblagépet készített, ami a dokkolóba állítva egy 65 hüvelykes HD TV-n jeleníti meg a képet. A televízióhoz adott két szenzor segítségével követi az eszköz, hogy hol is jár az ujjunk így az alap mozdulatokat felismer. A srácok már dolgoznak a következő verzión, ami még két szenzorral egészül ki, így a rendszer “multi-touchot” lesz ez pedig azt jelenti, hogy értelmezni tudja majd a többujjas gesztusokat is.


















